Az év elején bevezetett otthonfelújítási támogatás komoly lendületet adott a családok lakásfelújítási, korszerűsítési kedvének. Ezért is fontos felhívni a családok figyelmét a felújítások lakásbiztosításokat érintő vonatkozásaira is, nehogy nem várt helyzettel szembesüljenek egy káreseményt követően – figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége.

Tovább olvasom

Minden használt ingatlan drágább lett a megyei jogú városokban egy év alatt: a társasházi és panellakások, valamint a családi házak áremelkedése között 5-20 százalék közötti a szórás.

Tovább olvasom

Az idei első negyedévhez hasonlóan a második negyedévben is a vidéki városokban emelkedtek a legnagyobb mértékben a lakásárak, mintegy 3,5 százalékkal, az éves áremelkedés 18,2 százalék volt ezeken a településeken.

Tovább olvasom

Magyarországon az egy főre jutó átlagos vásárlóerő 7643 euró. Ezzel hazánk idén is a 30. helyen áll az országok közötti összehasonlításban. A településeket nézve a fővárosban és környékén van a legtöbb pénzük a lakosoknak. 

Tovább olvasom

Az idei első három negyedévben 12 642 új lakás épült Magyarországon, 1,7 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 430 volt, 30 százalékkal több, mint 2020 azonos időszakában - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tovább olvasom

Az Európai Unió lakosságának valamivel több mint kétharmada él saját tulajdonú ingatlanban, míg Magyarországon ez az arány 91,3 százalék; ennél magasabb aránnyal csak két ország előzi meg hazánkat az unióban, Románia és Szlovákia. 

Tovább olvasom

Folyamatosan emelkedik az alapkamat, s 2022-ben további növekedés várható. A hitelszakértők szerint érdemes fix kamatozású hitelekre váltani, hisz ennek a legnagyobb előnye a stabilitás.

Tovább olvasom

A használt lakásokhoz képest az új lakóingatlanok iránti kereslet sokkal nagyobb mértékben, 64 százalékkal emelkedett tavalyhoz képest. A tendenciák azt is előrevetítik, hogy 2022 az új lakások éve lesz – prognosztizált az ingatlan.com. A fővárosban a használt lakások átlagos négyzetméterára a kínálati piacon 9 százalékkal, 800 ezer forintra nőtt 2021 januárja és decembere között.

Tovább olvasom

Meghosszabbodnak a hazai vállalkozások újraindítását segítő hiteltermékek a Széchenyi Kártya Programban. Egy 100 millió forintos, tehát átlagos méretű beruházási hitel esetén a teljes futamidő alatt egy kisvállalkozás 25 millió forintot tud megspórolni a piacon elérhető hitelekhez képest.

Tovább olvasom

Egyre népszerűbbek a panellakások az ingatlan.com elemzése szerint, amelyben több mint 160 ezer hirdetés alapján vizsgálták meg az érdeklődés alakulását, valamint az árak változását a lakáspiacon.

Tovább olvasom
Elejére