A magas infláció és az energiaárak elszabadulása közepette a legtöbb családban azon törik a fejüket, min lehetne takarékoskodni. Mert lehet, például a pénzügyek terén is, illetve a pénzünk okosabb felhasználásával. 

Tovább olvasom

A Magyar Nemzeti Bank Hitelintézeti Szemléjében közzétett, Hajnal Gábor és Lados Csaba jegyezte publikációja megállapítja, hogy a magyar bankrendszerben általánosan megfigyelhető jelenség, hogy az újonnan folyósított, fix kamatozású lakáscélú hitelek kamatai jellemzően csak több hónapos késéssel árazódnak át az intézmények forrásköltségének megfeleltethető bankközi kamatok változását követően. 

Tovább olvasom

Az eddigi 11,75 százalékról 13 százalékra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa. A döntéssel 22 éves rekordon áll az alapkamat, utoljára 2000 februárjában volt ilyen magas a ráta. Jó hír viszont a hitelfelvevőknek, hogy azt ígérik: tovább már nem emelik. 

Tovább olvasom

Az építési vállalkozók egész évre szóló áremelkedési várakozásait a piaci folyamatok felülírták – állapítja meg az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége jelentésében.

Tovább olvasom

Harmincezer forint a keményfa köbmétere, ennyiben határozta meg a hatósági árat a kormány. Maximum tíz köbméter vásárolható ezért az összegért. Sokan élnek a lehetőséggel, tartva a magas energiaáraktól. A személyi hitel lehet a megoldás akkor, ha nincs 300 ezer forint mozgatható megtakarításunk.

Tovább olvasom

Felpörgetnék a bankok a mélypontra került babaváró hitelt: feltételekkel kapható, 120-150 ezres jóváírásokkal csábítják az ügyfeleiket. 

Tovább olvasom

Drágulnak az albérletek, s egyre több fiatal pár gondolkodik azon, hogy saját lakásba költözne. Megéri-e most váltani, hisz a hitelkamatok is emelkedtek: sokaknak jelent dilemmát. Kulcskérdés lehet ebben a helyzetben az is, hogy mennyibe kerül az ingatlan rezsije.

Tovább olvasom

A pénzügyi hírek hallatán sokan eleve lemondanak az otthonszerzésről, noha a családtámogatások továbbra is élnek, s a kormányzat folytatást ígér. Aki teheti, és biztos a gyermekvállalás terén is, ne habozzon. Most különösen ne.

Tovább olvasom

A covidos időszakban visszaesett albérleti díjak a járvány hullámainak lecsengésével ismét növekedésnek indultak. Az ütem is fokozódik, de az inflációt figyelembe véve még nem érik el a koronavírus előtti szintet.

Tovább olvasom

Az elmúlt időszakban kilőtt az új és a használt autók ára, melyet nem csak az új példányok drágulása, hanem az áruhiány is mind feljebb tol. Személyi kölcsön segíthet a vásárlásnál, de érdemes megkeresni a legjobb ajánlatot. Az alapkamat emelésével itt is 12-13 százalékos kamattal számolhatunk, de egy adott modell annyit drágulhat egy-két év alatt, hogy ez a finanszírozás teljes díját kompenzálja

Tovább olvasom
Elejére