Babaváró kölcsön (akár 10 millió forint szabad felhasználású kölcsön)

A tervezet szerint ez a támogatási forma 2019. július 1. és 2022. december 31-ig lesz elérhető. Erre a szabad felhasználású, maximum 10 millió forint összegű, kamatmentes hitelre azok a házaspárok lehetnek jogosultak, ahol a feleség életkora 18 és 40 év közötti és rendelkezik legalább 3 éves munka- vagy felsőoktatási jogviszonnyal. További feltétel, hogy a házaspár legalább egyik tagja első házasságában éljen. Ha korábban mindketten házasok voltak, de nem született gyermekük, az is megfelelő lehet. Fontos kiemelni, hogy az özvegység ebben a helyzetben nem számít korábbi házasságnak. Akinek tehát meghalt a házastársa, az „első házasnak” számít e támogatás szempontjából.

Babaváró hitel igénylésének feltételei.

  • a feleség betöltötte a 18. életévét, de még nem töltötte be a 41. életévét (ez a feltétel bankonként eltérhet)
  • az igénylő házaspár rendelkezik magyarországi lakcímmel
  • legalább az egyik házasfél legalább 3 éve folyamatosan
    • magyarországi TB jogviszonnyal rendelkezik, vagy
    • felsőoktatási tanulmányokat folytat, vagy
    • külföldi TB jogviszonya van

    A fenti időszakok összeadhatók. Folyamatosnak kell tekinteni az időszakot, ha abban legfeljebb 30 nap megszakítás van, illetve a felsőoktatásról szóló törvény hatálya alá tartozó felsőoktatási intézményben folytatott tanulmányok befejezését követően a következő, babaváró támogatásra jogosító jogviszony megkezdéséig hat hónapnál hosszabb megszakítás nincs. A kölcsönkérelem benyújtását megelőző 180 napos időtartamnak a Tbj. 5. § (1) bekezdés a), b) vagy e)–j) pontja szerinti jogviszonyban töltött időnek kell minősülnie. A közfoglalkoztatási jogviszonyban töltött időszakból egy év vehető figyelembe.

  • a házaspár nem büntetett.
  • a házastársaknak nincs az állami adóhatóságnál nyilvántartott köztartozása
  • Magyar állampolgárság vagy magyarországi tartózkodási hely
  • ha a házaspár valamely tagja legalább egy gyermeket nevel, akkor legalább az egyik házastárs az első házasságában él, azzal, hogy az özvegyülés miatt megszűnt házasságot e feltétel érvényesülése szempontjából figyelmen kívül kell hagyni
  • A negatív KHR információ kizáró ok! (régi nevén BAR lista)
  • nem áll fenn olyan tény vagy körülmény, amellyel a közös gyermekvállalás nyilvánvalóan lehetetlennek tekinthető
  • a házaspár vállalja, hogy a kölcsönszerződés megkötését követően született vagy örökbefogadott gyerekeiket a nagykorúvá válásukig, de legfeljebb a kölcsönszerződés megszűnéséig a saját háztartásukban nevelik
  • kölcsönszerződés csak olyan igénylőkkel köthető, akiket a hitelintézet az általános belső szabályai szerint az igényelt kölcsön felvételéhez hitelképesnek minősít
  • ugyanazon igénylővel kölcsönszerződés csak egy alkalommal köthető

Hogyan adható be a Babaváró hitel igénylés?

A támogatásra kérelmet csak hitelintézetnél lehet benyújtani közvetlenül, vagy egy megbízott hitelközvetítőn keresztül. Ez utóbbi annyiban lehet szerencsés, hogy a bankoknak lehetőségük van egyéni szempontok alapján elvégezni a hitelbírálatot, így előfordulhat, hogy az életkorod vagy a jövedelmed alapján az egyiknél hitelképes vagy, míg a másiknál kikosaraznak, vagy az egyiknél nagyobb, míg a másiknál kisebb hitelösszeget kaphatsz meg. Egy hitelszakértő ugyanakkor ismeri az egyes pénzintézetek elvárásait, ezért megkeresi a számodra elérhető optimális ajánlatot.

Babaváró hitel kondíciók.

  • a hitelt forintban folyósítják, egy összegben,
  • a maximális igényelhető babaváró hitel 10 millió forint,
  • havonta kell forintban törleszteni,
  • a futamidő legfeljebb 20 év (a szüneteltetések nélkül),
  • a havi törlesztőrészlet összege maximum 50 000 forint, a kezességvállalási díjjal együtt,
  • nincs hitelbírálati díj,
  • nincs hitelfolyósítási díj,
  • nincs előtörlesztési díj (ha születik legalább egy gyerek, illetve gyerek születése nélkül a hiteltartozás kevesebb, mint 50%-a kerül előtörlesztésre).
  • Legalább 1 gyermek vállalása esetén a hitel kamata 0%
  • THM: 0% - 8,31%

Mennyi idő alatt bírálják el igénylést a bankok?

Közös mindenütt, hogy a bankoknak 10 napjuk van elbírálni a hiánytalanul átvett kérelmeket.

Mi történik a gyermekvállalás teljesítése esetén?

  • Első gyermek
    • A kölcsön a teljes futamidőre – a kamattámogatás megszűnésére okot adó körülmény (pl. válás) kivételével - kamatmentessé válik, amennyiben a kölcsön folyósítást követő 5 éven belül teljesül a gyermekvállalás. Ha a gyermekvállalás teljesítésekor legalább egyikőjük rendelkezik magyarországi lakcímmel, 3 éves törlesztés szüneteltetés és azzal azonos időtartamú futamidő hosszabbítás kérhető.
  • Második gyermek
    • A fennálló, nem lejárt kölcsöntartozás 30%-át az állam gyermekvállalási támogatásként kifizeti, amely összeg csak a kölcsön előtörlesztésére fordítható. Ismét 3 éves törlesztés szüneteltetés kérhető, ha továbbra is rendelkeznek magyarországi lakcímmel.
      10 000 000 Ft felvétele esetén, ha a kölcsön folyósítást követően az 1. év végén teljesül az első gyermekvállalás és 3 évre szünetelteti a törlesztést, a második pedig a 6. év elején, akkor ez nagyságrendileg 2,7 millió Ft tartozás elengedést jelent.
  • Harmadik gyermek
    • A fennálló kölcsöntartozás 100%-át az állam gyermekvállalási támogatásként kifizeti, amelyet a kölcsön teljes összegű előtörlesztésére kell elszámolni. Ezzel a kölcsöntartozás megszűnik.
      10 000 000 Ft felvétele esetén, ha a kölcsön folyósítást követő 8. év elején teljesül a harmadik gyermekvállalás, akkor ez további 6,3 millió Ft, összesen közel 9 millió Ft tartozás elengedést jelent.
  • Ha nem jön a baba
    • Ha a kölcsön folyósítást követő 5 éven belül nem teljesül a gyermekvállalás, az addig igénybe vett kamattámogatást vissza kell fizetnie és a fennálló kölcsöntartozás kamatozóvá válik.
      10 000 000 forint kölcsön esetében ez nagyságrendileg 2,1 millió Ft 120 napon belüli visszafizetését jelenti és közel 7,73%-on kamatozik tovább a kölcsöne.

Mely bankoknál, érhető el a Babaváró hitel?

Banki követelményeket a hitel felvételéhez.

A kölcsön felvételét a bankok hitelbírálathoz kötik, ez bankonként eltérhet.

OTP Bank

  • a férj és a feleség jövedelme is minimum 75 000 forint kell hogy legyen,
  • a hitel összege minimum 1 millió forint,
  • az igénylés alsó korhatára 18 év,
  • az igénylés felső korhatára a futamidő végén nincs külön szabályozva,
  • legrövidebb futamidő 64 hónap.

Erste Bank

  • a házastársak elvárt jövedelme legalább 160 000 forint kell legyen,
  • a hitel összege minimum 2 millió forint (a felső határ egységesen 10 millió),
  • az igénylés alsó korhatára 23 év,
  • az igénylés felső korhatára a futamidő végén 70 év (a nők esetén rendeletileg szabályozva van, hogy nem lehetnek idősebbek 41 évesnél a hitel felvételekor),
  • legrövidebb futamidő 60 hónap.

MBH Bank

  • a JTM (havi adósságszolgálat / igazolt nettó jövedelem) mutató számítására vonatkozó feltételeknek kell megfelelni a jövedelem terén,
  • a hitel összege minimum 1 millió forint,
  • az igénylés alsó korhatára 21 év,
  • a hagyományos hitelezési feltételeknek megfelelően.

A kölcsönszerződés

  • A kölcsön összege nem haladhatja meg a 10 millió forintot.
  • A folyósítására a kölcsönszerződés megkötését követően egy összegben kerül sor.
  • A törlesztés csak forintban történhet.
  • A kölcsönszerződésben meghatározott ügyleti kamat mértéke a kamattámogatás időszaka alatt nem lehet magasabb, mint a közzétételt megelőző 3 hónapban tartott 5 éves állampapír-aukciókon kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 2 százalékponttal növelt értéke
  • A kölcsön kamata a kamattámogatás időszaka alatt csak 5 évente változhat.
  • A törlesztő részlet havi összege a kamattámogatás időszaka alatt – a kezességvállalási díjjal együtt – nem lehet több 50 ezer forintnál.
  • A kölcsön teljes futamideje a 20 évet nem haladhatja meg, amelybe nem számít bele az első gyermek születését vagy örökbefogadását követően igénybe vett szüneteltetés időtartama
  • A hitelintézet az előtörlesztésért a támogatott személyek terhére díjat és egyéb költséget nem számíthat fel.
  • A támogatott személyek nem teljesítése esetén a hitelintézet a kölcsön felmondását megelőzően a belső szabályai szerint felszólítja a támogatott személyeket a tartozás rendezésére, a kezesség beváltására az állam által vállalt kezesség előkészítésének és a kezesség beváltásának eljárási rendjéről szóló kormányrendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.

Kamattámogatás és a törlesztés szüneteltetése

  • A támogatott személy a kamattámogatás időszakában ügyleti kamatot nem fizet, azt kamattámogatás formájában az állam nevében a kincstár folyósítja a hitelintézet részére annak elszámolása alapján.
  • A támogatott személyek a törlesztés szüneteltetésére jogosultak
    • a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzatuk után, ha a várandósság a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában vagy azt követően fennáll, és a magzat legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5 éves időszakon belül betölti a várandósság 12. hetét, vagy
    • az e rendelet hatálybalépését követően született, a támogatott személyek által közösen örökbefogadott gyermek után, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönszerződés megkötését követően, de legkésőbb a kölcsön folyósításától számított 5 éven belül válik véglegessé.
  • A támogatott személyek nem jogosultak a törlesztés szüneteltetésére, ha egyikük sem rendelkezik már magyarországi lakcímmel.
  • A törlesztés szüneteltetésére a támogatott személyek a második gyermekre tekintettel is jogosultak.
  • Ha a kölcsönszerződést a várandósság ideje alatt, a várandósság betöltött 12. hetét követően kötik meg, a törlesztés szüneteltetése iránti kérelmet a kölcsönszerződés megkötésekor is be lehet nyújtani.
  • Kamattal növelt összeget kell fizetniük azoknak is, akik elválnak, ha pedig nem született 5 éven belül gyerekük, nekik is vissza kell fizetniük a már igénybe vett kamattámogatást egy összegben.
  • Ha azonban új házasságot köt egyik vagy minkét fél, akkor a gyerekvállalási határidő újraindul, és az általános feltételek fennállása esetén igénybe vehető a támogatás.
  • Az előző bekezdésben nem említett esetben a törlesztés szüneteltetése iránti kérelem
    • vér szerinti gyermek esetén a várandósság betöltött 12. hetét követően – ideértve a szülést követő időszakot is –,
    • örökbefogadott gyermek esetén az örökbefogadást engedélyező határozat véglegessé válását követően nyújtható be.
  • Ha a támogatott személyek 5 éven belül nem teljesítik a gyermekvállalásra vonatkozó feltételeket, vagy már egyik fél sem rendelkezik magyarországi lakcímmel, illetve a támogatással érintett kiskorú gyermeket egyik fél sem neveli már a saját háztartásában, akkor a kamattámogatás megszűnik, a már igénybe vett kamattámogatást a jogosultság megszűnését követő 120 napon belül egy összegben, a hitelintézeten keresztül kell visszafizetni a kincstárnak.
  • A járási hivatalnál méltányossági kérelem nyújtható be, pl. lombikbébi programban való részvétel vagy megváltozott munkaképességűvé válás esetén.
  • A kamattámogatás megszűnése után az ügyleti kamat nem lehet magasabb, mint a megelőző 3 hónapban tartott 5 éves állampapír-aukciókon kialakult átlaghozamok súlyozott számtani átlaga 130 százalékának 5 százalékponttal növelt értéke
  • A hitelfelvevők a kölcsön fennálló összege után a központi költségvetés javára – a hitelintézet útján a havonta fizetendő törlesztőrészlettel egyidejűleg – kezességvállalási díjat fizetnek. A kezességvállalási díj mértéke évente a kezességgel biztosított fennálló kötelezettség összegének 0,5%-a (a maximális 10 millió forint esetében az első évben ez havi 4000 ezer forint körül lehet).

Gyermekvállalási támogatás

A támogatott személyek

  • második gyermekük esetén a még fennálló, e rendelet szerinti kölcsöntartozás 30%-ának megfelelő összegű,
  • harmadik gyermekük esetén az e rendelet szerinti teljes fennmaradó kölcsöntartozásnak megfelelő összegű vissza nem térítendő gyermekvállalási támogatásra jogosultak.

A gyermekvállalási támogatás

  • a kölcsönszerződés megkötésének időpontjában vagy azt követően fennálló várandósság esetén, a támogatott személyeknek a várandósság legalább 12. hetét betöltött magzata után igényelhető, és
  • az e rendelet hatálybalépését követően született, a támogatott személyek által közösen örökbefogadott gyermek után igényelhető, ha az örökbefogadást engedélyező határozat a kölcsönszerződés megkötését követően válik véglegessé.

Ha a kölcsönszerződést ikerterhesség ideje alatt, a várandósság betöltött 12. hetét követően kötik meg, a gyermekvállalási támogatás iránti kérelmet a kölcsönszerződés megkötésekor is be lehet nyújtani.

A gyermekvállalási támogatás iránti kérelmet a hitelintézethez kell benyújtani, s a kedvezményt a fel nem mondott kölcsönszerződésből eredő tőketartozás és kamatainak csökkentésére kell felhasználni.

Elejére