Az első félév hitelbővülést hozott

Hitel #hitel #babaváró kölcsön #CSOK

lakasss.jpg

2021 első félévében a lakáshitel-állomány értéke megközelítette a 4,3 ezer milliárd forintot, ezzel 6,4 százalékkal meghaladta a tavalyit. Az engedélyezések és a folyósítások száma és összege is nőtt, közülük is kiemelkedő mértékben a lakás korszerűsítéséhez igénybe vetteké. 

A Központi Statisztikai Hivatal friss adatai szerint idén június 30-án a magyarországi lakáshitel-állomány 4259 milliárd forint volt, 6,4%-kal (254 milliárd forinttal) magasabb a 2020. véginél, de kevéssel még mindig a 2010. évi csúcs alatt maradt. A háztartási szektor részére nyújtott hiteleken belül közel 48%-ot tettek ki a lakáscélú hitelek. 

Mind az államilag támogatott, mind a piaci hitelek állománya bővült az első félévében: az előző év azonos időszakához képest az államilag támogatott lakáshitelek állománya 12, a támogatás nélküli hiteleké 13 százalékkal nőtt. 

Fél év alatt 59 ezer folyósított lakáshitel

A problémamentes hitelek aránya 2015 óta folyamatosan nőtt, a 2015. évi 86%-ról 2020-ra 97%-ra, 2021 első félévében pedig megközelítette a 98%-ot. 2020 óta a kedvező folyamatban szerepet játszott a lakossági hitelek törlesztését felfüggesztő hitelezési moratórium is. 

2021 első félévében 52 ezer lakáshitelt engedélyeztek, 601 milliárd forint értékben, ami a korábbi évek első féléveit tekintve rekordmértékű. 2020 azonos időszakához képest az engedélyezett hitelek száma 24, összegük 38%-kal nőtt. Az egy engedélyezésre jutó átlaghitel összege 2021. június végére elérte a 11,5 millió forintot: ez 1,4 millió forinttal több, mint 2020 első félévében. 

2021 első hat hónapjában több mint 59 ezer lakáshitelt folyósítottak, összesen 568 milliárd forint értékben. A folyósított hitelek száma 21, összege 35%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest. 

A korszerűsítési, bővítési hitelek száma a 3 millió forintig elérhető lakásfelújítási támogatások és az ezekhez kapcsolódóan igénybe vehető támogatott előfinanszírozási hitelek hatására 2021 első felében 62%-kal emelkedett, összesített értéke közel háromszorosára ugrott az egy évvel korábbihoz viszonyítva, miközben az átlagos hitel összege 3 millió forintról 5,3 millió forintra emelkedett. 

Csok: új lakásra 34 százalék

A 2016. januártól 2021. júniusig tartó időszakban a hitelintézetek által folyósított családi otthonteremtési támogatások száma közel 170 ezer, összege 412 milliárd forint volt. Egy folyósításra átlagosan 2,4 millió forint jutott. Új lakás építésére és vásárlására együtt 58 ezer csok-támogatást folyósítottak, ez az esetek 34%-át tette ki. Ugyanakkor a kiutalt támogatások teljes összegének 53%-át fordították új lakások megszerzésére. 

A csok egy folyósításra jutó átlagos összege 2021 I. félévében: 

  • új lakás építése esetén 2,3 millió,
  • új lakás vásárlásakor 3,8 millió,
  • használt lakás vásárlásakor 1,9 millió forint volt. 

Családi Otthonteremtési Kedvezmény

A babaváró hitel nagy része is lakásra

A lakáshitelezés alakulását is befolyásolta a 2019. július 1-jétől elérhető babaváró kölcsön, ami meghatározott feltételekkel igényelhető, szabad felhasználású hiteltermék. Babaváró kölcsön

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint ezt 2019 júliusa és 2021 júniusa között 1378 milliárd forint értékben vették igénybe. A hitelfelvevők számos különböző célra vehetik fel ezt a hitelt, ugyanakkor feltételezhető, hogy jelentős részük azt lakásberuházásra, a lakásvásárlás során a vételi összeg kiegészítésére, a piaci lakáshitel-felvétel helyettesítésére, vagy a korábban felvett lakáshitel előtörlesztésére fordítják. 


Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére