A fővárostól elég távolra került a Falusi csok

Támogatások #CSOK #falusi csok #támogatások

ingazo.jpg

Budapest közelében nem könnyű olyan települést találni, amely bekerült a Falusi csokba: a legközelebbiek is legalább egy órányi autózásra fekszenek. Aki azonban vállalja ezt az ingázást, az az állami támogatást kihasználva – budapesti munkahelyét megtartva - jó áron vehet magának „vidéki életet”.

Sorozatunkban bemutatjuk, hogy egy-egy országrészben mennyit tud segíteni a falusi csok-támogatás az új otthonunk megvásárlásához (4. rész).

A támogatás használt ingatlan vásárlásánál is ugyanannyi, mint az új ingatlannál: egy gyermeknél 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió forint, három gyermeknél 10 millió forint. Használt ingatlan vásárlásánál a támogatás fele használható fel az adásvételre, a másik része viszont felújításra, korszerűsítésre fordítható. A falusi CSOK emelte a tétet.

A támogatás azokon az 5000 lakos alatti településeken igényelhető, ahol a népesség 2003 óta az országos átlagot meghaladó mértékben csökkent. Budapest környékén nincs, vagy csak nagyon kevés az olyan ötezer fő alatti község, amelynek 2003 óta csökkent volna a lélekszáma.

Északon Galgagyörkön – mely légvonalban 37 kilométerre fekszik a fővárostól - már 17 millióért megvehető egy három szobás, 98 négyzetméteres, közepes állapotú családi ház. Felújítására azért költeni kell, de a három gyermek utáni plusz 5 milliós keret erre elég lehet.

Budapesttől harminckilenc kilométerre található Püspökhatvan, ahol kedvező ajánlatnak tűnik egy három plusz egy fél szobás, 173 négyzetméteres családi ház 32 millió forintért. Jó állapotú, két generációs ingatlan: 5 milliós falusi csokkal, 25 milliós hitellel (20 évre) a havi törlesztőrészlet 139 ezer 44 forint lehet.

Acsán egy 75 négyzetméteres felújítandó családi házat 20,5 millió forintért kínálnak: ez a falu már Budapesttől 65 kilométerre fekszik.

Délkelet felé Pusztavacs és Mikebuda jöhet szóba – ezekről a településekről azonban legközelebbi budapesti nagy csomópont másfél-két óra is lehet: oda-vissza naponta ingázva már nem biztos, hogy megéri a kiköltözés. Pusztavacson mindenesetre 21,3 millióért vihető egy négyszobás 127 négyzetméteres használt családi ház, az M5-ös autópálya örkényi kijárójától pár kilométerre. Mikebudán egy kétszintes, 100 négyzetméteres, de felújítandó családi ház már 10 millió forintért eladó.

Megírtuk: a főváros közelében Szobon 30 millió forintért 4 szobás, 95 négyzetméteres használt, felújított családi házat vásárolhatunk, ráadásul nemcsak a főváros, de a Duna közelében. Versegen 173 négyzetméteres, 2 plusz 2 fél szobás családi házat kínálnak 24 millióért, igaz, a három gyerek utáni 5 milliós felújítási támogatást a falusi csok-ból ezen az ingatlanon biztosan ki kell használni. Vámosmikolán egy közepes állapotú családi ház öt szobával 21 millióért már elérhető. A három gyerek után 5 millió forinttal és 15 millió forint lakáshitellel számolva (20 évre felvéve) a havi törlesztőrészlet 83 ezer 198 forint lehet. Két szobás, 62 négyzetméteres családi házat Törtelen 12 millió forintért kínálnak – igaz, a falu közel 80 kilométerre található már Budapesttől.

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére