Babaváró hitel segíthet be a nyaralóvásárlásba

Támogatások #babaváró hitel #babaváró kölcsön

babavaro.jpg

Eddig is értékes volt, a koronavírus ideje alatt tovább nőtt a balatoni nyaralók értéke. Kert, vízpart, szabad levegő – nagyvárosokból sokan menekültek ide. A szabad felhasználású babaváró hitelből is vehetünk nyaralót. Önerővel azonban mindenképp számoljunk, mert 10 millió alatt ritka a közepes méretű, felújításra nem szoruló eladó balatoni hétvégi ház.

Az érintettek szinte biztosan képben vannak, de emlékeztetünk: a babaváró hitel szabad felhasználású, maximum 10 millió forint összegű, kamatmentes: három gyermek megszületése esetén nagy részét vissza sem kell fizetni. Azok a házaspárok lehetnek rá jogosultak, ahol a feleség életkora 18 és 40 év közötti és legalább 3 éves munka- vagy felsőoktatási jogviszonyt tud felmutatni. További feltétel, hogy a házaspár legalább egyik tagja első házasságában éljen. Babaváró kölcsön

Folyamatosan emelkedik az ár

A kedvező konstrukciójú hitelt akár balatoni nyaraló vásárlására is fordíthatjuk. Egyre többen keresik ugyanis az itteni hétvégi házakat a járvány idején, ide menekülnek a nagyvárosi bezártság elöl. 2020-ban tíz százalékkal többen kerestek itt nyaralót, mint az azt megelőző évben, az árak pedig 20 százalékkal emelkedtek. Sőt: 2021 első négy hónapjában átlagosan 26 százalékkal drágábban értékesítettek balatoni nyaralókat, mint tavaly – jelezte az Otthon Centrum.

Az idei első két hónapban a forgalom ötven százalékkal haladta meg a tavalyi év ugyanezen időszakában mért értéket. Az élénk kereslet az árakban is megmutatkozik, a tavalyihoz képest az idén értékesített nyaralók átlagos négyzetméter ára 6 százalékos emelkedés után négyzetméterenkénti 262 ezer forintra nőtt.

Személyi kölcsön is besegíthet

A Balatonnál a többség a 25-30 millió forintnál olcsóbb - de szép környezetben, nagyvárosokból jól elérhető kisebb házakat, valamint a nagyobb telkeken lévő, de még nem téliesített ingatlanokat részesítette előnyben.

Balatonkenesén a strandtól 10 percre például egy 61 négyzetméteres, kétszintes faház (plusz 17,5 négyzetméteres terasszal) 27,5 millió forintért eladó.

Ha ebből 10 millió forintos babaváróval számolunk és ugyanekkora önrésszel, 7,5 millió forint még akkor is hiányzik. Ebben az esetben jöhet jól a személyi kölcsön. Kiszámoltuk: ha 10 évre vesszük fel, akkor havi 82 ezer forintos törlesztőrészletet fizethetünk, és a futamidő végén összesen 9,84 millió forintot kell visszafizetnünk. Személyi kölcsön

Attól függ, hol és milyen?

Nézzünk egy olcsóbb lehetőséget. Balatonfűzfőn egy 1985-ben épült, zártkerti besorolású, 60 négyzetméteres, felújítandó ingatlan ára 15 millió forint. A tízmilliós babavárót alapul véve, 5 millió személyi kölcsönnel számolva itt a havi törlesztőrészlet 54 ezer 705 forint. Nem lehetetlen, nem elérhetetlen, de erre az ingatlanra majd költeni is kell.

A legnépszerűbb települések északon Tihany, Csopak és Balatonfüred, délen pedig Siófok és környéke, Balatonlelle és Zamárdi. A vízparthoz minél közelebbi ingatlanról vagy településről van szó, természetesen annál magasabbak a négyzetméterárak – akár az egymillió forintot is elérhetik. A déli parton átlagosan 681 ezer forintos négyzetméteráron kínálják az eladó házakat, lakásokat és nyaralókat, az északin valamivel olcsóbban, 600 ezer forintért.

Érdemes tudni, hogy a hétvégi ház 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapját, 90 napnál nem régebbi térképmásolatát, alaprajzot és épületbiztosítási kötvényét kell mellékelni a hitelkérelemhez.

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére