Vállalható teher: havi 58 ezer forint a kedvezményes otthonfelújítási hitel törlesztőrészlete, amely 30 ezerre csökkenhet, amint az Államkincstár átutalja nekünk a 6 milliós kölcsön 50 százalékát támogatásként. Félpénzből kihozható jövő év végéig a lakásfelújítás, érdemes kihasználni a lehetőséget.
Beszámoltunk már többször arról, hogy 2021-től a gyermekes családok az otthonfelújítási támogatásban maximum 3 millió forintnyi számlát nyújthatnak be az államkincstárnak, ennek fele anyagköltség, másik fele munkadíj lehet. Lakásfelújítási Támogatás
Ha komolyabb munkába vágnánk ezt a támogatást kihasználva, de nincs nagyobb összeg a folyószámlánkon, akkor kedvező kamatozású otthonfelújítási hitelt vehetünk fel már februártól – ez egyre több bankban elérhető (a nagyobbakban mindenképpen). Sokan ugyanis nem tudják megelőlegezni a támogatási összeget, azt utólag kapjuk meg a számlák benyújtása után – sőt, sokaknak a beruházás fele költségét jelentő önrész sem áll rendelkezésére. A bankoknál februártól akár 6 millió forintos, 10 éves futamidejű, kamattámogatott, 3%-os kamatozású otthonfelújítási hitel is igénybe vehető a munkálatok előfinanszírozására. A kamat piaci kamatozás és a három százalék közötti részét az állam megtéríti a pénzintézeteknek.
A bankok ugyan nem számolhatnak fel a hitel felvételéhez kapcsolódó költségeket, ám a szerződés közjegyzői okiratba foglalása, a tulajdoni lap kikérése és a jelzálogjog bejegyzése már pénzünkbe kerülhet.
Hatmillió forintnyi hitel felvétele esetén a havi törlesztőrészlet 58 ezer forint körül mozog, ha pedig az igénylés után megkapjuk az állami támogatást az otthonfelújításhoz (az Államkincstár folyósította otthonfelújítási támogatás összege automatikusan csökkenti a fennálló tőketartozást), akkor ennek csak a felét kell majd tovább törleszteni. Ennek alapján onnantól a törlesztőrészletük 30 ezer forintnál is kevesebb lesz.
Azt is érdemes tudni, hogy ha valaki az igénybejelentése ellenére nem kapja meg a támogatást, akkor kénytelen lesz önerőből törleszteni a hitelét, ilyenkor az előtörlesztési díj a befizetett összeg 1-2 százaléka lehet, ami 3 millió forintnál 30-60 ezer forint kiadást jelenthet.
Ha valamilyen okból nem kapjuk meg az otthonfelújítási kölcsönt, akkor a szabad felhasználású és fix kamatozású személyi kölcsön jöhet szóba. https://onlinehitelek.com/szemelyi-kolcson
Borítékolható, hogy a banki statisztikában is hamarosan érezhető lesz a megnövekedett érdeklődés a hitel iránt, ahogy az Államkincstárnál is a támogatásért. Ami már látható: közel 20 százalékkal nőtt az otthonfelújítással kapcsolatos építőipari témakörök internetes keresettsége az év első hónapjaiban, az előző év hasonló időszakához viszonyítva. A legnépszerűbb keresőszavak az ablakcsere, a csatornarendszer felújítás, a fürdőszoba felújítás, a központi fűtés, a szigetelés és a tető felújítás voltak.
S még egy adalék: a lakáspiacon is robbanást okoz az otthonfelújítási támogatás. Az ingatlan.com szerint nagy lett az érdeklődés az erősen lerobbant, komplex felújításra szoruló, nagy energiafogyasztású lakások iránt. A két legrosszabb energetikai kategóriába (II és JJ) sorolt ingatlanokra ugyanis az elmúlt hónapban 17 százalékkal több energiatanúsítvány készült, mint tavaly februárban.