Növekvő hitelfelvételi kedv

Hitel #hitel #lakáshitel #lakáspiac

hitel (3).jpg

Öt éves csúcsot megdöntve, júniusban 136,35 milliárd forint lakáscélú hitelt utaltak ki a bankok. A személyi hitelek folyósított összege is felfelé tart: növekszik tehát a hitelfelvételi kedv, köszönhetően az állami programoknak, például az otthonfelújítási támogatásnak. Javulnak a lakáspiaci várakozások is.

Hónapról hónapra, sorra dőltek meg az idei második negyedévben az ötéves rekordok a lakáscélú hitelkiutalásban. Június lett az eddigi csúcstartó, 136,35 milliárd forinttal. Ez a koronavírus okozta válságból való kilábalást sejteti. A személyi kölcsönfelvételnél is emelkedő ívet látunk, s a tavaly júniusi összeg megkétszereződését, miközben a babaváró hitel is közel 7 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Valószínűleg azért csak ennyivel, mert az érintettek köre lassacskán azért kifogy ennél a hitelterméknél.

A mozgatórugó

Az otthonfelújítási hitel kapcsolódik az otthonfelújítási támogatáshoz – ez utóbbi gyakori esetben mozgatója a kölcsönkérelmeknek.

Megírtuk: a támogatás igénybevétele során 50%-50%-ban számolható el vállalkozói díj, anyagköltség. A számlákkal igazolt összeg fele, de maximum 3 millió forint támogatás igényelhető. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 6 millió forintos felújítást kell számlákkal igazolni ahhoz, hogy a maximális összeg visszakérhető legyen. Lakásfelújítási Támogatás

Ehhez kapcsolódhat, hogy a használt lakások vásárlására kiutalt hitelek 93,58 milliárd forintos összege is sok éves rekordot hozott, megduplázta a tavalyi összeget. A felújítási támogatás segítségével sokan a használt lakásból próbálják kihozni a maximumot.

Sokan már megkapták

Július közepéig több mint húszezer család igényelte az otthonfelújítási támogatást, amelyet több mint 10 ezer 500 család már meg is kapott, a folyósított támogatások összege pedig meghaladta a 17 milliárd forintot. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) várakozásai szerint a tavalyi 200 ezer után idén 250 ezer lakást újíthatnak fel az építési vállalkozók.

Javulnak a lakáspiaci várakozások

A használt lakások árai a közeljövőben minden körzetben emelkedni fognak, az új lakásoknak kétszámjegyű áremelkedése várható - derül ki a GKI és a Masterplast közös felméréséből. A 2021. júniusi felmérés során 58 ezer háztartás nyilatkozott úgy, hogy a következő egy évben biztosan vásárol vagy építtet lakást, míg 187 ezer háztartás szándéka valószínű volt. A felmérés szerint tavaly második negyedévi mélypont óta fokozatosan javulnak a lakáspiaci várakozások. A negyedévvel ezelőttihez képest az ingatlanos cégek derűlátóbbá, a lakosság kicsit óvatosabbá vált. A fővárosi lakáspiaci index értéke csaknem elérte, az országos indexé már kissé meg is haladta a járvány előtti szintet.

Mennyi a törlesztője 20 millió forintnak?

A fenti felmérésben tehát közel 250 ezer háztartás mondta azt, hogy jó eséllyel a következő egy évben lakást vásárolna vagy építtetne. Ehhez legtöbbjüknek várhatóan hitelre lesz szüksége. Például húszmillió forintra húsz éves futamidővel: itt a legjobb ajánlatnál a havi törlesztőrészlet 104 ezer 253 forint, a teljes visszafizetendő összeg valamivel több mint 25 millió forint. Ha pedig 25 millió forintot veszünk fel ugyanekkora, 20 éves futamidőre, akkor a havi törlesztőrészlet 130 ezer 316 forint, a teljes visszafizetendő pedig 31 millió 275 ezer forint. Itt megkeresheti a legjobb ajánlatokat: Lakásvásárlási hitel

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére