Ki illetékes az illetékmentességben?

CSOK #CSOK #Családi Otthonteremtési Kedvezmény

csok.jpg

Idén már nem kell illetéket fizetni lakásvásárlás után azoknak, akik a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénybe veszik. A mentesség új és használt ingatlanra, házaspárokra és egyedülálló szülőkre egyaránt vonatkozik. Ha azonban a csok-ot valamiért vissza kell fizetni, jó eséllyel az illékmentességet is buktuk: a trükközők miatt most szigorodtak ezek a szabályok. 

Az ingatlanoknál az illeték mértéke a vételártól függ, annak 4 százaléka. A csok további kedvezményre jogosított eddig is: az illetékalap a csok-os támogatás összegével csökkenthető volt. Tehát ha a 30 milliós lakásunkra 10 millió forintos támogatást kaptunk, akkor csak 20 millió forint után kellett kifizetni az illetéket, mégpedig 800 ezer forintot. A csok-ot igénybe vevők számára mindez azonban a múlté, hiszen 2021. január 1-től a családi otthonteremtési kedvezmény segítségével vásárolt ingatlan után egyáltalán nem kell vagyonszerzési illetéket fizetni – persze csak ha a csok-ot a kérelmező meg is kapta.

Ha bukjuk a csok-ot

Hacsak! S itt jön a lényeg: nemrégiben ugyanis egy rendeletmódosítással próbálták kiszűrni az ügyeskedőket, kiskapukat keresőket. Kiterjesztették ugyanis az utólagos illetékfizetésre kötelezettek körét. Ha bukjuk a csok egészét vagy egy részét, akkor az illetékmentességet is bukhatjuk - ami például egy 50 milliós ingatlan esetében 2 millió forintot jelent (a kormány számításai szerint a családok így az áfacsökkentéssel és az áfamentességgel együtt 15,5 millió forintot spórolhatnak meg). 

Ha nem jön a gyermek

A csok szabályai szerint egy gyermeknek 4 év, 2 gyermeknek 8 év, 3 vagy több gyermeknek 10 év alatt kell megszületniük. Ha ez nem így alakul, akkor a csok egy részét vagy egészét vissza kell fizetni, az elengedett illetéket csak akkor, ha egyetlen gyermek sem születik. Vannak persze kivételek: például, ha a vállalt gyermekek egészségügyi probléma miatt nem születtek meg. Akkor sem kell visszafizetni az illetéket, ha valaki a már megszületett és a vállalt gyerekekre egyaránt igényelt csok-ot, ám utóbbi(ak) nem születtek meg. 

Illeték: szigorodó szabály

A szigorodó szabály szerint fizetni kell azonban akkor, ha a család a csok-kal érintett lakásból elköltözött, s az otthonteremtési kedvezményt visszautalta: ilyenkor az illeték is visszajár az államkasszába. Akárcsak akkor, ha a támogatásba érintett lakás nem lakóházként, hanem mondjuk irodaként funkcionál vagy azon használati vagy haszonélvezeti jogot alapítanak. Ezekben az esetekben a NAV utólag kiszabja a korábban elengedett visszterhes vagyonátruházási illetéket. A törvénymódosítás indoklásában maga a jogalkotó is elismeri, „a hatályos szabályozás egyfelől nem következetes, másfelől pedig visszaélésre ad lehetőséget”. Az új és szigorúbb szabály már csak azokra a szerződésekre vonatkozik, amelyeket a törvény kihirdetését követő 31. napon való hatálybalépését követően írnak alá. 

Ha a csok-ról többet szeretne megtudni, itt megtalálja: Családi Otthonteremtési Kedvezmény

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére