A futamidő pénz

Hitel #hitel #lakáshitel

kulsokep.jpg

Az ideális futamidő sokat hozhat a konyhára, ha hitel veszünk fel. És sokat is vihet, feleslegesen. Már szerződéskötéskor gondoljuk át, mi lenne az ideális, de idő közben is beavatkozhatunk, és csökkenthetjük a havi törlesztések időszakát.

Egy hitel felvételénél a legtöbben úgy kalkulálnak, hogy azt tudják, mekkora összegre van szükségük, és azt is, hogy mennyit tudnak havonta törleszteni. A futamidő pedig kijön, az úgy adódik a többi feltétel alapján. Magyarán nem igazán mi választjuk meg, hanem a lehetőségeink. Sőt, ebbe még a bank is beleszólhat. Mert hiába gondoljuk mi, hogy havonta képesek vagyunk mondjuk 100 ezer forintot törleszteni, a bank a jövedelmi viszonyaink alapján gondolhatja másként, például csak 80 ezer forintos törlesztést tart biztonságosnak. Így hosszabb lesz a futamidő, mind szeretnénk. Előfordult olyan is, hogy a bank eleve kikötötte az első érdeklődés alkalmával, hogy x évnél rövidebb futamidőre nem is adja a kért hitelösszeget, hiába férne bele az igazolt jövedelembe. Szóval nem vagyunk a magunk urai, amikor a futamidőt megválasztjuk. De nem vagyunk teljesen tehetetlenek sem! 

Mit tehetünk? Az egyik lehetőség az előtörlesztés. Számos módon előfordulhat ugyanis, hogy hirtelen pénzhez jutunk. Kaphatunk egy komolyabb összeget akár a családtól is, például örökölhetünk. Vagy takarékosságunk hozza meg gyümölcsét, sikerül havonta félretennünk, vagy lejár a lakástakarékunk. A cégünk is adhat jutalmat egy kimagaslóan sikerült év vagy ügylet után. Az így kézhez kapott összeget felhasználhatjuk tehát a hiteltartozásunk csökkentésére, legjobb esetben akár teljes kifizetésére, idő előtt. De nem szabad elkapkodni, érdemes tisztában lenni néhány tényezővel.

Hogyan tudjuk kamatoztatni a pénzünket? 

Azaz a hitel kamatánál tudunk-e nagyobb hozamot adó befektetésről? Figyelem, itt a biztonságos befektetésekről beszélünk, senki ne dőljünk be az 50 százalékos hozamnak, de még a 20 százalékosnak sem! Szóval, ha találunk egy kedvezőbb és biztonságos, hosszútávra szóló befektetést, inkább éljünk azzal. Havonta kiszámítható előnyhöz jutunk. 

Mekkora költséggel jár az előtörlesztés? 

Mert jó eséllyel vannak költségei. A hitelszerződésben megtaláljuk az összegeket, illetve százalékokat. Aki előrelátó, az eleve úgy választ bankot, illetve hitelkonstrukciót, hogy számba veszi ezeket a költségeket. A bank pénzt kérhet az előtörlesztésért, a végtörlesztésért (ez többnyire 1-2 százalék), és kérhet pénzt a szerződésmódosításért is. Mert ha előtörlesztünk, választhatjuk azt, hogy marad a havi részlet összege, és rövidül a futamidő. 

Mennyit nyerhetünk az előtörlesztéssel?

Hogy mennyibe kerül nekünk egy hitel, azt jól mutatja a teljes visszafizetendő összeg. Ha változtatjuk a futamidőt, akkor azt is láthatjuk, hogy az idő tényleg pénz. Példánkban egy 20 millió forintos lakáshitelt vettünk alapul, különböző futamidőkkel. A számok a teljes visszafizetendő összeget mutatják tehát.


A számok szerint a futamidő 5 évvel való megrövidítése is 1,2-1,6 millió forint végső megtakarítást jelent. Ha tíz évvel sikerül lerövidítenünk a törlesztési időszakot, akkor pedig 2,6-3,3 millió forintot is megtakaríthatunk. Egy egyáltalán nem szélsőséges esetben, mert 20 millió forint nem olyan nagy összeg a lakáshitel esetében. 

Érdemes a törlesztőrészletek nagyságát is megnézni különböző futamidők esetében, mert időközben az is előfordulhat, hogy jelentősen megnő a fizetésünk, és nagyobb terhet vállalhatunk havonta. Ennek eredményeként előbb szabadulunk. Tehát ha 20 millió forint a hitel:


Ebből pedig az látszik, hogy mondjuk 20-ról 15 évre le lehet vinni a futamidőt havi 27 ezer forintos áldozat árán. A 15-ről 10 évre való csökkentés már húzósabb, ahhoz havi 55 ezer forint plusz vállalás kell.

Forrás: Financial Expert
Elejére