Babaváró: házassággal vagy adósságrendezéssel felvehető

Babaváró #babaváró hitel #babaváró kölcsön

babv.jpg

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusi statisztikái szerint 43,02 milliárd forint volt a babaváró hitelszerződések együttes összege. Ez a második legalacsonyabb folyósítási összegnek számít a több mint kétéves program történetében. Fogy a jogosultak köre, sokan nem felelnek a feltételeknek - jövő év végéig még igényelhető ez a hiteltermék. 

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az indulás évében 49 ezer, tavaly pedig 63,6 ezer babaváró hiteligénylést hagytak jóvá a pénzintézetek, átlagosan 9-10 millió forint értékben. A babváró lényege egyszerű: megkötjük a szerződést, 10 millió forint szabadon felhasználható hitelhez jutunk. Ha a feleség már legalább 12 hetes várandós, nem kell elkezdeni a törlesztést. Az első gyermek megszületése után a teljes futamidőre nulla százalékos lesz a kamat, és 3 év törlesztési haladékot kapunk. Ha megszületik a második gyermek, akkor elengedik a tőke 30 százalékát és újabb 3 éves moratórium indul. Ha megszületik a harmadik gyermek, a teljes hitelösszeget elengedik. Így lesz a hitelből teljes egészében támogatás.

A legtöbben lakásvásárlásra használták

A legnépszerűbb (68,0%) felhasználási mód a lakásvásárlás, amelynek aránya 13,9 százalékponttal szárnyalta túl az egy évvel korábbi statisztikát. Ingatlan felújítására, korszerűsítésére, bővítésére az igénylők 13,6%-a fordította az elnyert támogatást, ugyanakkor 4,7% banki hitelét váltotta ki, 3,0% pedig megtakarítást hozott létre gyermeke számára a kölcsönösszegből. 

Befektetésnek is szuper

Kicsit nyerünk rajta vagy akár több millió forintot: az egyik legjobb befektetés, ha kombináljuk a szabad felhasználású babaváró hitelt (akinek lehetősége nyílik felvenni, s nem kell egy gyors beruházásra elköltenie) a „szuperállampapírral”, vagyis az évi 4,95 százalékos hozamot garantáló Magyar Állampapír Plusszal. Szinte csak akkor lehet bukni, ha a babavárónál elveszítjük az állami támogatást – mondjuk válás vagy külföldre költözés miatt. 

Mégis mélyponton

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusi statisztikái szerint 43,02 milliárd forint volt a babaváró hitelszerződések együttes összege. Ez a második legalacsonyabb folyósítási összegnek számít a több mint kétéves program történetében. Egyrészt fogy a jogosultak köre, a másik okot alább taglaljuk. Ami biztos: jövő év végéig még igényelhető ez a hiteltermék. 

Az okok

Akik még nem vették fel a babavárót, azok közül sokan azért nem éltek a lehetőséggel, mert nem feleltek meg valamelyik feltételnek. 

Rossz adós listán szerepelünk, nincs három évnyi folyamatos társadalombiztosítási jogviszonyunk (munkaviszony, vállalkozás vagy felsőoktatási intézményben nappali jogviszony), vagy nem házasodtunk össze – ezek a leggyakoribb kizáró okok a babaváró iránt érdeklődők között. Ezek egy része orvosolható 2022 végig: igaz, ha csak most Személyi kölcsön kalkulátor

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére