Olcsóbb már az építési fa és az acél

Ingatlan #építés #lakásépítés

architect-g49cde827f_1920.jpg

Évek óta megfigyelhető az új építésű lakások árának emelkedése. Jelentős a kereslet, kedvező hitelek jelentek meg, nőt az infláció - néhány ezt magyarázó ok. A nyár elején pedig a világpiacon is akadozott az alapanyag-ellátás. Most van esély a helyzet normalizálódására, de árcsökkenésre senki ne számítson.

Az építőanyagok nyár eleji drasztikus drágulása alaposan ráijesztett az ingatlanpiacra. Ez részben alapanyaghiányból, illetve az abból következő áremelkedésből eredt. Most úgy tűnik, meg lehet nyugodni, megszűnni látszik az építőanyag-hiány Magyarországon, és az alapanyagok világpiaci ára is csökkent. A Világgazdaság című lap értékelése szerint itthon a helyzet rendezésére elegendőnek bizonyult az export regisztrációja, nem volt szükség az állami elővásárlási jog alkalmazására, a hazai gyártók belföldön értékesítették termékeiket, ez is segített az árak normalizálódásában.

A gyártók ma már átlagosan 10–15 százalékkal olcsóbban juthatnak fához, műanyaghoz és acélhoz, mint egy-két hónappal ezelőtt. Ez 3–4 hét múlva a végtermékek fogyasztói árának csökkenését is magával hozhatja – ezt jósolta a lapnak Tibor Dávid, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) hazai építőanyag-gyártó tagozatának elnöke.

Nagy kérdés, hogy ez mikor és milyen mértékben jelentkezik az új lakások árában. Egyelőre annyit látunk, hogy a korábbi folyamatos emelkedés üteme csökkent, egyes helyeken stagnál. Az új építésű lakások iránt ugyanakkor változatlanul erős a kereslet, ami az árnövekedést táplálja. De a kínálat is nagy, ez némileg kompenzálja az áremelési hajlamot. 

Mennyi új lakás épül?

A KSH adatai azt mutatják, hogy Magyarországon 2021 első félévében 9795 új lakás épült, 13%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 15 274 volt, 22%-kal több, mint 2020 azonos időszakában.

Jelentős tehát a kereslet az új lakások iránt, és ez húzza magával a hitelpiacot is. Augusztusban több, mint 117 milliárd forint jelzáloghitel realizálódott Magyarországon, amely az elmúlt hónapokhoz képest ugyan kisebb mérséklődést mutat, de még így is bőven túllépi a 100 milliárdos álomhatárt. 

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére