Sokaknak befejeződött a törlesztés nélküli időszak

Hitel #Moratórium #moratórium vége

moratorium (2).jpg

Minden hetedik jogosult, a Magyar Bankszövetség előzetes adatai alapján a teljes hitelállomány csupán 6,5 százaléka maradt benn mostanra a hitelmoratóriumban. Érdemes a bankunkkal egyeztetni, ha fizetési nehézségeink vannak, de akkor is, ha most többet törlesztenénk, hogy ne nőjön a futamidőnk.

Aki eddig benne volt, de nem kérte október végig, az novemberben automatikus kiszállt a hitelmoratóriumból. Érdekesség: a koronavírus-járvány kitörése után azt kellett jelezni, ha valaki tovább szeretett volna törleszteni, most azt, ha valaki továbbra sem szeretne törleszteni.

Nem csoda, hogy így határozták meg a szabályokat, hisz a bankok korábban nem győzték hangsúlyozni, nem biztos, hogy jó ötlet a moratóriumban maradni. Ez ugyanis növeli a futamidőt, ráadásul a törlesztés szüneteltetése idejére a kamatot meg kell fizetni. S mivel a törlesztőrészlet nem nőhet, értelemszerűen a futamidő (és persze a teljes visszafizetendő összeg) növekszik. Aki teheti, törlesszen, javasolta már korábban is a Bankszövetség, s a Magyar Nemzeti Bank ugyancsak felhívta a figyelmet arra, hogy a futamidő meghosszabbítása jelentős teher lehet.

Adós fizess, avagy a moratórium sokba kerülhet

Újragondolni a törlesztést

Ezek után nem meglepő, hogy a jogosultak mindössze 13 százaléka jelezte október végéig, hogy továbbra is maradna a moratóriumban. Visszalépnie sem lehet már annak, aki most ezt az igényét nem adta le a bankjának. Aki kiszállt, de fizetési nehézségekkel küzd, annak mérlegelni kell, hogy mi a pénzügyi teljesítőképessége. Bankja segítségével ennek figyelembevételével újra gondolhatja törlesztéseik ütemezését. De lehet fordított eset is, aki nem szeretné, hogy a futamideje hosszabb legyen, s lehetősége van, ezért több terhet vállalnia – ilyenkor is érdemes egyeztetnie pénzintézetével.

„Az ügyfelek - például az eredeti futamidőhöz való visszatérés érdekében - vállalhatnak magasabb összegű törlesztőrészlet-fizetést. Ennek során figyelembe kell venni az adósságfék-szabályokat. A lehetőségek feltárásában a hitelt nyújtó bank segítséget nyújt ügyfeleinek” - közölte a Magyar Bankszövetség.

Évekkel nőhet a futamidő

Aki most szállt ki, s korábban nem tájékozódott, az arra számíthat, hogy ugyan a törlesztőrészlete nem emelkedik, azonban a futamideje jócskán meghosszabbodott – hisz 19 hónapig nem fizette a hitelét. Hogy mennyivel?

Akinek fix kamatozású vagy 10 éves kamatperiódusú a hitele, s még hosszú idő, 17-18 év volt hátra a hiteléből, annak akár 20 hónappal is nőhet a futamideje. 

Baj lehet, ha húzzák az időt

Aki benn maradt, annak a jogszabály szerint jövő júliusig van még lehetősége elodázni a törlesztést. De ennek később nagy ára lehet. Szakemberek ismét felhívták a figyelmet arra, hogy aki a moratóriumban marad, annak a tartozása kamatozik (igaz kamatos kamatot nem kell fizetnie). Ezért mindenkit arra biztatnak, hogy amikor teheti, térjen vissza a szerződésében vállalt, korábbi törlesztőrészlet fizetésére.

Forrás: Financial Expert
Elejére