KATA visszanyesése növelheti a lakásárakat

Gazdaság #lakáspiac #KATA

pexels-ilya-5335018.jpeg

A KATA módosítása után sokan azt latolgatják, miként érinti őket a változás, legyen közvetlenül érintett vagy sem. Mert közvetetten is lehet hatása az adónem megcsonkítása például az építőiparban, így az ingatlanpiacon is.

Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnöke szerint várható, hogy áremeléseket és további szakemberhiányt is okoz majd az intézkedés. Az igylakunk.hu-nak nyilatkozva elmondta, hogy az építőipari vállalkozások nagy része mikro- és kisvállalkozás, amelyek nagyon gyakran nagy fejlesztő cégek alvállalkozóiként dolgoznak. Közülük eddig sokan adóznak a kisadózó vállalkozások tételes adója (röviden: kata) szerint. Most ennek vége, hiszen szeptembertől az lehet katás, aki kizárólag magánszemélynek állít ki számlát. Aki céges megrendelőknek is dolgozik, mondjuk mint alvállalkozó, kiesik a katából, és adónemet kell váltania.

Ennek az lehet a következménye, hogy a kedvezőtlenebb adózás miatt ezeknek a vállalkozóknak nagyobbak lesznek a költségeik: többet költenek könyvelőre és több adót fizetnek. Így kénytelenek lesznek árat emelni. Vagy nem vállalnak alvállalkozói munkát, ami növeli a keresletet a munkájuk iránt, az pedig szintén növeli az árakat. Ez könnyen belátható logika.

Az építkezések költségei az utóbbi hónapokban eleve nagy mértékben emelkedtek, hiszen az alapanyagok drágulása, az energiahordozók árának növekedése, általában az infláció és a részben emiatt megemelt bérek olyan árakat alakítottak ki, hogy az már a keresetre is hatással van. Azaz a megrendelők további építési költségnövekedést aligha tudnak elviselni, megfizetni. A felsoroltakon aligha lehet takarékoskodni. Az egyetlen költség, amit lehet mérsékelni, az az adó. Magyarán az várható, hogy a vállalkozások ráfanyalodnak a fekete foglalkoztatásra. Megint.

Pedig az utóbbi években nagy eredményeket sikerült elérni ezen a területen. Részben éppen a kata kedvező feltételeinek köszönhetően a fekete gazdaságból sokan nyergeltek át a törvényesen foglalkoztatottak, az adózók sorába. Nem mellesleg éppen ez volt a kata melletti egyik érv annak bevezetésekor, és ez be is jött.

Most a kata – lényegében megszűnése - természetes módon hozza magával, hogy ez a kedvező tendencia megfordulhat: feketén, számla nélkül, adózást megkerülve fognak sokan dolgozni.

Ami pedig a megrendelőket, a lakásépítőket, felújítókat érintheti még, hogy a feketén dolgozók értelemszerűen nem fognak garanciát adni, így a magasabb kiadások kockázatosabb végeredményt hozhatnak.

Korábban a kata bevezetésével éppen ezeket a problémákat akarták csökkenteni megszüntetni – emlékeztet az IPOSZ elnöke. Szerinte amúgy is nagy probléma, hogy sokan dolgoznak az építőiparban teljesen hiányzó, vagy hiányos szakmai ismeretekkel. Ez most fokozódhat.

Azt is hozzátette, megvan a kockázata annak, hogy olyan vállalkozók, akik eddig mellékállásban, vagy nyugdíjasként dolgoztak, most inkább abbahagyják a munkát. Ez tovább növeli majd mennyiségi és minőségi szakemberhiányt. És az árakat.

A kivitelezői kooperáció is nehezebb lesz, eddig gyakran előfordult, hogyha egy kis vállalkozó egyedül nem tudta megoldani az adott kivitelezést, akkor bevont egy másik vállalkozót. Ennek a lehetősége is megszűnik most a katásoknál.

Fotó: Pexels
Forrás: Financial Expert
Elejére