Ki várhat babavárót?

Babaváró #babaváró hitel #babaváró kölcsön

pregnant-g0e77e4fb2_1920.jpg

A lakossági hitelállomány 424 milliárd forinttal bővült az év második negyedévében - adta hírül friss jelentésében a Magyar Nemzeti Bank. Ez a jelentős növekedés részben a lakáshitelek rekord szintű – 364 milliárd forintos – szerződéskötéseinek köszönhető, de jelentős szerepet játszik a babaváró hitelek összege is. Vannak azonban követelmények, melyeknek nem mindenki tud megfelelni.

A lakosság körében továbbra is rendkívül népszerű a babaváró hitel. Az MNB a hitelintézetek összevont mérlegében az év első hét hónapjára összesen 314,5 milliárd forintnyi tranzakciót mutat ebben a hitelfajtában A babaváró júniusban már a teljes lakossági hitelállomány 15 százalékát tette ki. 

Sokan igyekeznek kihasználni tehát ezt a csábító lehetőséget, hiszen akár 10 millió forint támogatáshoz is lehet jutni. Vannak azonban buktatói is a konstrukciónak, a szakemberek szerint sokan a nem felelnek meg a követelményeknek. Pedig első látásra azok nem tűnnek szigorúnak. Vegyük sorra a legfontosabbakat!

  1. A babaváró hitelt csak házasok igényelhetik. Ez a követelmény érthető és ésszerű, hiszen a cél a gyermekvállalási kedv növelése. Arra pedig egy hivatalos kapcsolatban valószínűleg nagyobb az esély. Megjegyezzük, a házasságkötések számának növekedésébe ez minden bizonnyal jelentős szerepet játszott.

  2. Többek számára az jelenti a kihívást, hogy a babaváró hitelhez TB jogviszony szükséges. Azaz az igénylő házaspárok közül legalább az egyik félnek igazolnia kell, hogy 3 éve folyamatosan vonatkozik rá valamelyik előírás:

    • a magyar társadalombiztosítási rendszerben biztosított,
    • felsőoktatási intézményben nappali képzésben tanul, 
    • valamely más állam társadalombiztosítási rendszerében biztosított, kereső tevékenysége alapján, magyar álampolgárként,
    • diplomás gyed-ben részesült.

  3. Többen azért nem kaphatnak babaváró hitelt, mert rossz adósként szerepelnek a KHR adatbázisában. A KHR, azaz a Központi Hitelinformációs Rendszer a bankok adatai alapján naprakészen mutatja, ha valakinek lejárt hiteltartozása van. Ők nem kaphatnak újabb hitelt. Ez is érthető óvatosság a bankok részéről. (Egyes pénzintézetek az egy éven belüli tartozás esetén sem hiteleznek.)

  4. A kevés igazolható jövedelem is lehet gátja hitel megítélésének. Azaz inkább a hitel nagyságának vethet gátat, hiszen a törlesztőrészlet kifizetése után maradt jövedelemből meg kell tudni élni a házaspárnak. Alacsony jövedelem esetén kisebb lehet a bank által megállapított folyósítható összeg. A bankok gyakorlata egymástól eltérő lehet, van olyan, ahol például a minimálbér megléte alapfeltétel.

  5. Előfordulhat, hogy a feleség kifut az időből, azaz életkora miatt esnek el a lehetőségtől Feltétel ugyanis, hogy a feleség még nem töltötte be a 41. életévét.

  6. A NAV-tartozás is kizáró ok, ezért érdemes az igénylés beadása előtt utánanézni, nem marad-e el valamilyen befizetés, akár kisebb összegű, évekkel korábban, amiről megfeledkezünk. 

Azért érdemes itt is felidézni a babaváró hitel előnyeit, azaz azt, hogy akár nulla forint befizetésével hogyan juthatunk 10 millió forinthoz.

Megkötjük a szerződést, 10 millió forint szabadon felhasználható hitelhez jutunk. Ha a feleség már legalább 12 hetes várandós, nem kell elkezdeni a törlesztést. Az első gyermek megszületése után a teljes futamidőre nulla százalékos lesz a kamat, és 3 év törlesztési haladékot kapunk. Ha megszületik a második gyermek, akkor elengedik a tőke 30 százalékát és újabb 3 éves moratórium indul. Ha megszületik a harmadik gyermek, a teljes hitelösszeget elengedik. Így lesz a hitelből teljes egészében támogatás. 

A babavárót 2022. december 31-ig lehet igényelni, érdemes átgondolni minden babát akaró párnak. 

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére