A ház alapja a babaváró

Babaváró #babaváró hitel #babaváró kölcsön

babav (1).jpg

A gyermekvállalást ösztönző kölcsön július 1-jén volt két éve, hogy megjelent a hitelpiacon, és népszerűsége azóta is töretlen. Nem csoda, hiszen három gyermek esetén 10 millió forint támogatás lehet a hitelből. A legtöbben lakásvásárlásra költik.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az indulás évében 49 ezer, tavaly pedig 63,6 ezer babaváró hiteligénylést hagytak jóvá a pénzintézetek, átlagosan 9-10 millió forint értékben. Idén március végéig így összesen 1.192 milliárd forintot tettek ki a Babaváró hitelek, és ezzel már a lakossági hitelállomány 14%-áért felelnek. A Babaváró hitel népszerűségét jól szemlélteti, hogy ugyanebben az időszakban 1.616 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelt folyósítottak a pénzintézetek.

A legnépszerűbb (68,0%) felhasználási mód a lakásvásárlás, amelynek aránya 13,9 százalékponttal szárnyalta túl az egy évvel korábbi statisztikát. Ingatlan felújítására, korszerűsítésére, bővítésére az igénylők 13,6%-a fordította az elnyert támogatást, ugyanakkor 4,7% banki hitelét váltotta ki, 3,0% pedig megtakarítást hozott létre gyermeke számára a kölcsönösszegből. Alig 1-1% a felhasználási aránya azon céloknak, mint a Magyar Állampapír-vásárlás, a meglévő hitel részleges előtörlesztése, az autóvásárlás vagy a vállalkozásfejlesztés.

A Babaváró Hitel tehát roppant népszerű, a családot alapítók számára valóban nagy segítség lehet. Sokan erre építik új otthonuk megszerzését. Ez további kedvezményes hitelek felhasználásával kézzelfoghatóvá teszi az otthonalapítást. Itt érdemes megjegyezni, hogy a hitelmoratóriumot követő visszafizetés sem jelent akadályt, hiszen a Babaváró az első öt évben kamatmentes, azaz a moratórium ideje alatt nem keletkezik plusz visszafizetendő kamat.

A Babaváró hitelt 2022 év végéig lehet megigényelni. A fontosabb követelmények:

  1. A feleség 18 és 41 év közötti.
  2. Mindkét házastárs magyar állampolgár.
  3. Mindketten rendelkeznek magyarországi lakcímmel
  4. Legalább az egyik fél folyamatosan, minimum 3 éve társadalombiztosítási ellátásra jogosult.
  5. Az igénylők büntetlen előéletűek.
  6. Az igénylőknek nincs köztartozása.
  7. Az igénylő házastársaknak nincs a Központi Hitelinformációs Rendszerben nyilvántartott késedelmes tartozása.
  8. A közös gyermekvállalásnak nincs nyilvánvaló akadálya.
  9. A házastársak legalább egyike vállalja, hogy a születendő gyermekeket a nagykorúvá válásukig (a kölcsönszerződés megszűnéséig) a saját háztartásában neveli.

Jelenleg 10 banknál érhető el a babaváró támogatás. Fontos, hogy a pénzintézetek további követelményeket állíthatnak, ezek alapján eltérő bírálati eredményt ítélhetnek meg. A banki hitelbírálat sikerességéhez érdemes szakértőt bevonni.

Bármilyen kedvező is a Babaváró, alapos megfontolást igényel annak felvétele. Csak az vágjon bele, aki biztos a párjában, a házasságában és a gyermekvállalásban. Kedvezőtlen esetben, azaz, ha válásra kerül a sor, vagy nem születik meg a gyermek a kamatmentes álom dupla akkora törlesztővel is végződhet.

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére