Rezsicsökkentés támogatással

Lakásfelújítás #felújítás #lakásfelújítás #otthonfelújítás

energie.jpg

Az otthonfelújítási támogatás számos célra igénybevehető. A tiszta haszon 3 millió forint lehet. Aki előrelátó, az ezt meg is fejelheti. Költse az állam pénzét a saját rezsije csökkentésére!

Az év elejétől igényelhető az otthonfelújítási támogatás a gyermeket nevelő családok számára. A program keretében 3 millió forint visszatérítést is kaphatunk, 6 millió forintos felújítás után. (A részletekről itt írtunk: Lakásfelújítási Támogatás.) 

Egyöntetű vélemény, hogy nagy szükség volt már egy ilyen típusú támogatásra, mivel Magyarországon a lakóingatlanok jelentős része nagyon rossz állapotban van, felújításra, korszerűsítésre szorul. Mindez nem pusztán a tulajdonosoknak jelent gondot, hanem összgazdasági szempontok miatt is problémás, elég, ha a fűtés rossz hatékonysága miatt elégetett milliárdokra gondolunk.

Az otthonfelújítási támogatás lehetősége némileg meg is dobta a használt lakások piacát, az ingatlanforgalmazó cégek tapasztalatai legalábbis ezt támasztják alá. A szakértők egy része azonban nagyobb lehetőséget lát ebben az eszközben, mint ahogy azt az igénylők kihasználják. Az adatok szerint például átlagosan a lehetséges támogatás felét vették igénybe csupán, nyilván kisebb, eleve tervezett felújításokhoz használták fel a lehetőséget. Minden ötödik igénylő a belső tér felújítását végezte el, magyarán festettek, padlót rakattak le, hisz erre volt szükség. A 15 százalék napelemekre költött, ez már egy előrelátó gondolkodásra vall. Mert aki megteheti, azaz nincs égetően szüksége a belső felújításokra, költse inkább a pénzét olyan felújításokra, amelyek növelik a lakás értékét. Így lehet megduplázni az ingyen pénzt, nem is csak képletesen. Mert aki mondjuk ablakcserére, szigetelésre költ, már az első fűtési hónapban érzékelheti a befektetése hasznát. Igen, tekintsük befektetésnek az ilyen felújítást!

Kövessük csak végig a gondolatmenetet, és rögzítsük, mit hoz a konyhára a felújítási támogatás, ha okosan használjuk:

  • A felújításra költött pénz felét visszakapom (az ismert szabályok szerint), azaz maximum 3 millió forint a teljes kiadásom.
  • A lakásom értéke nő 6 millió forinttal, azaz valójában nem is költöttem el azt a pénzt, hanem kvázi “betettem a bankba a számlámra”. Azt bármikor kivehetem – azaz a növelt áron eladhatom a lakásomat.
  • Ez a speciális “bankbetét” kamatozik is, hiszen kisebb lesz a fűtésszámlám. 

Tehát olyan célokra érdemes leginkább költeni, amelyeket támogat a konstrukció és amelyek csökkentik a rezsit. Ha ez nem jön ki az ideális 6 millióból, szerintünk érdemes valamilyen olcsó hitelt is igénybe venni. Nézzük az ilyen módon szűkített listát:

  • fűtési rendszer korszerűsítése, ideértve a megújuló energiaforrások alkalmazását is,
  • az épület szigetelése, ideértve a lábazatszigetelést,
  • a külső nyílászáró cseréje,
  • tető szigetelése,
  • napkollektor, napelemes rendszer telepítése.

Az ablakcserével 20-30 százalékkal is csökkenthető a fűtésszámla, a födém szigetelésével ugyancsak jelentős, 25 százalékos megtakarítás érhető el. Itt gyorsan hozzátesszük, a légkondicionálás elterjedésével fűtési-hűtési költségek csökkentéséről lehet már szó. A homlokzatszigeteléssel a számlát átlagosan 35 százalékkal is csökkenthetjük. 

Azt javasoljuk tehát, gondolja át. Ha elhatározta magát, kövesse ezt a menetrendet:

  • Vegye számba anyagi lehetőségeit, azaz számolja ki, mekkora összeget tud előteremteni a felújítás finanszírozására - akár hitelfelvétellel is: Személyi kölcsön 
  • Vegye számba, milyen felújítás jöhet ki a rendelkezésre álló összegből, és jelölje meg, mire fog költeni.
  • Keressen egy jó szakembert! Egyrészt kérjen több ajánlatot, és informálódjon a kivitelezők felől. Kérjen előzetes felmérést és kalkulációt! 
  • Válassza ki a kivitelezőt, kössön vele írásos szerződést!
  • A szerződésben rögzített határidőkhöz igazodva igényelje a támogatást.
  • Kezdődhet a felújítás, annak során kövesse a támogatáshoz szükséges szabályokat, különös tekintettel a határidőkre!

Ha mindez rendben lezajlott, még egy feladata lesz pár hónap múlva: rendszeres utalás esetén kisebbre kell állítania a gázszámla összegét…


Fotó: Dario Sabljak 

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére