Kit illet az illetékmentesség?

Ingatlan #illeték #illtékmentes

duty.jpg

Lakásvásárlás előtt készítsünk pénzügyi tervet, és abból ne hagyjuk ki az illetékfizetési kötelezettséget sem! És egyáltalán: legyünk tisztában az illetékekkel kapcsolatos szabályokkal, mert lehet, nem is kell (annyit) fizetnünk.

A lakásvásárlás a legtöbbek számára azt okozza, hogy az összes mozdítható pénzük elmegy. Ezután jön a rémálom, megérkezik az illeték befizetéséről rendelkező levél a NAV-tól. Visszterhes vagyonátruházási illeték - már a neve is rémisztő. A köznyelv átíratási illetéknek is nevezi, így talán szebben hangzik, másrészt utal arra, hogy valamiféle költség fedezésére szolgálhat. Van benne igazság.

Az államnak közfeladatai ellátásához pénzre van szüksége. Ezért egyebek között adót szed a jövedelmek és a fogyasztás után, továbbá illetéket kér a vagyonszerzéskor. Az ingatlan vagyon megvásárlásakor tehát illetéket kell fizetni.

A vagyonszerzési illeték mértéke alapvetően a vételár 4%-a. (Keveseket érintő jó hír, hogy 1 milliárd forint felett csak 2%, és legfeljebb 200 millió forint. Nem nekik készült ez az írás...) Ha kicsit számolunk, láthatjuk, nem is kevés az a 4%. A 30 millió forintos lakás ma már sok helyen olcsónak számít, annak 4%-a 1,2 millió forint. Ennyit kell előteremtenie a boldog tulajnak, miután ingét-gatyáját ráköltötte a vásárlásra. Csak azt tudjuk tanácsolni, hogy ezt is kalkuláljuk bele az otthonszerzés költségeibe, mert különben szívroham közeli állapotba kerülhetünk. Szerencsére él jó pár kedvezmény és mentesség is, tehát nem kevesek számára némileg megúszható ez a trauma. 

Nézzük, mikor jár az illetékmentesség vagy kedvezmény lakásvásárláskor!

  • Új építésű lakás vásárlásakor 15 millió forintig nem kell fizetni, ha az ár nem nagyobb 30 milliónál. Egy 30 millió forintos új lakás/ház illetéke tehát 600 ezer forint. Egy 40 milliós ház esetében már nincs kedvezmény, a teljes ár után fizetendő illeték 1,6 millió forint. Erre mondják, micsoda különbség!

  • Nem kell illetéket fizetnünk, ha eladjuk a régi lakást, újat veszünk, és az új olcsóbb a réginél. Ez akkor ér, ha a korábban megszerzett lakást a vásárlást megelőző három éven belül vagy a vásárlást követő egy éven belül adjuk el. 

  • Ha a lakáscserénél az új drágább, mint a régi, akkor a különbözet után kell az illetéket megfizetni. Itt is él a vásárlás eladás utáni 3 éves, vagy az eladás előtti 1 éves határideje.

  • Illetékmentes a házastársak, testvérek, egyenes ági rokonok egymás közti vagyonszerzése. Nem kell fizetni válás vagy özveggyé válás esetén sem. 

  • 2021. január 1-től a csok, azaz a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevétele esetén nem kell illetéket fizetni. Ez talán a legnagyobb kedvezmény, itt nincs külön értékhatás sem.

  • A 35 év alatti, első lakást vásárló fiataloknak 50%-os kedvezmény jár, ha 15 millió forintnál olcsóbb a megvett lakás. Erre meg azt mondják, köszönjük Emese! Merthogy kevés 15 milla alatti lakást találni, a többséget ez nem érinti. Persze a kis településen vásárolt házikó beleférhet. Az 50%-os kedvezmény 2%-os illetéket jelent, vagyis 15 milliós vételárnál ez 300 ezer forint. A 20 milliósnál már 800 ezer forint.
Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére