Évtizedes csúcsot döntöttek tavaly a lakásátadások

Ingatlan #ingatlan #lakás

haz.jpg

Győr-Moson-Sopron évek óta kiemelkedik a lakosságarányos lakásátadásokat tekintve, még Budapestet is megelőzi, akárcsak Hajdú-Bihar és Somogy megye. Győr-Moson-Sopron esetében ez részben a megye az országos átlagnál erősebb gazdasági teljesítményének, ipari fejlettségének, az osztrák határ közelségének, ezzel összefüggésben az ingázók magas számának köszönhető. Hajdú-Bihar megyében a debreceni fejlesztések játszanak főszerepet az új lakások piacán látható élénkülésnek, míg Somogyban a Balaton-parti települések jelentik a „befolyásoló tényezőt”.

A koronavírus járvány hatása tavaly nem látszott meg a lakásátadások számában, hisz ezek építése még egy-két évvel korábban kezdődött. Így aztán nem csoda, hogy évtizedes csúcsot döntött a több mint 28 ezer átadott új építésű lakóingatlan - 2020-ban 34 százalékkal meghaladta az előző évit. Még szembetűnőbb a különbség, ha (a KSH és az ingatlan.com adati szerint) összevetjük a 10 ezer lakosra vetített új lakásátadások számát: ez 2015-ben 7,7 volt, 2020-ban már 28,9. Budapesten ez tavaly 36,5-ra mérték, s ezzel nem lettek listavezetők, mert Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy és Pest megye is megelőzte.

Mindennek oka van

S hogy miért? Győr-Moson-Sopron évek óta kiemelkedik a lakosságarányos lakásátadásokat tekintve. Ez részben a megye az országos átlagnál erősebb gazdasági teljesítményének, ipari fejlettségének, valamint az osztrák határ közelségének, ezzel összefüggésben az ingázók magas számának köszönheti kiugró eredményeit. Hajdú-Bihar megyében a debreceni fejlesztések játszanak főszerepet az új lakások piacán látható élénkülésnek, míg Somogyban a Balaton-parti települések jelentik a fejlődés motorját – jelezte az ingatlan.com. Budapesten az eladásra hirdetett új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára május elején 907 ezer forint volt, míg Debrecenben 663 ezer, Kecskeméten 624 ezer, Győrben pedig 521 ezer forint.

Az áfakulcs kulcskérdés

Az építési kedv azonban tavaly visszaesett, hisz 2019-ben megszűnt a kedvezményes lakásépítési áfa. Rögtön meg is látszott a számokon: 30 ezernél is kevesebb lakóingatlanra adtak ki engedélyt az elmúlt évben, miközben az előző évben még 40 ezer felett volt ez a szám. Az építési áfakulcs azonban 2021-ben ismét 5 százalék lett (ráadásul a csok-osok ezt is visszaigényelhetik). Az új lakások iránti kereslet így aztán a 2020-ban látott megtorpanás után jelentősen nőtt 2021 első négy hónapjában: az eladásra hirdetett lakóingatlanokra érkezett érdeklődések száma 160 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Felpörgőben az újlakás-építés

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2021 I. negyedévében 6153 új lakás épült, 29%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 6946 volt, 1,2%-kal kevesebb, mint 2020. I. negyedévében. Az új lakóépületekben használatba vett lakások 30%-a családi házban, 67%-a többlakásos épületben található. A használatba vett lakások átlagos alapterülete 16,2 négyzetméterrel, 80,3 négyzetméterre csökkent 2020 I. negyedévéhez képest.

A fővárosban rendkívüli mértékben visszaesett, miközben minden egyéb településkategóriában erősen nőtt az építési kedv: Budapesten 79%-kal kevesebb, a megyei jogú városokban 77, a többi városban 82, a községekben pedig 84%-kal több lakás építését kezdeményezték, mint az előző év azonos időszakában. Az építendő lakások száma Pest régióban 79%-kal emelkedett. Minden más vidéki régióban is növekedés tapasztalható, de Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön így is rendkívül alacsony az építendő lakások száma, így az új lakások nagy többsége várhatóan ezután is a központi és a dunántúli régiókban készül majd el. A keleti országrészben csak Észak-Alföld régióban adtak ki nagyszámú, közel 1000 építési engedélyt, ez az egy évvel korábbi érték háromszorosa.

Forrás: Financial Expert
Elejére