Önerő nélkül az ország körül

Hitel #lakáshitel #babaváró hitel #önerő nélkül #lakásvásárlás

bp.jpg

Mire elég harmincmillió forint? Mire megyünk önerő nélkül, csupán a babaváró hitelt és lakáskölcsönt felhasználva, ha új otthont álmodtunk magunknak? Sokan gondolkodnak ugyanis így, szülői segítség és más lehetőség híján. Sorozatunkban ezt mutatjuk be: kezdésként Budapestet és agglomerációját pásztáztuk. (1. rész)

Házastársukkal a közeljövőt tervezve sokan szembesülnek azzal a dilemmával, hogy miként alapítsanak családi fészket úgy, hogy nincs megtakarításuk és szülői segítségre nem számíthatnak. Ilyenkor egy út marad: az otthonteremtési támogatást kihasználva, lakáskölcsönnel megtoldva vágnak bele a vásárlásba.

A babaváró támogatás maximum 10 millió forint, mely kamatmentes, szabad felhasználású kölcsön, s 2022. december 31-ig igényelhetik házaspárok. A törlesztő részlet legfeljebb havi 50 ezer forint, a futamidő 5-20 év. Amennyiben a kölcsön igénylésétől számítva 5 éven belül megszületik az első gyermek, a kölcsön továbbra is – immár a teljes futamidő alatt – kamatmentesen törleszthető, a törlesztést pedig 3 évre felfüggesztik. A második gyermek születésénél újabb 3 évig nem kell törleszteni, és a fennálló tartozás 30%-át is elengedik, a harmadik gyermeknél pedig a teljes fennmaradó összeget átvállalja az állam. Számoljunk tehát ez esetben 10 millió forinttal (és persze három vállalt gyermekkel).

Húszmillió forint: két átlagkeresetből ennyi lakáshitel még vállalható, ha azt 20 évre vesszük fel. Ezzel nagyjából havi 110 ezer forintos törlesztőrészletre számíthatunk. A babaváró esetében az 50 ezres törlesztőrészletet csak az első baba 12 hetes magzati koráig kell fizetni, utána felfüggesztik azt, s a harmadik gyermek születése után el is engedik a teljes fennálló tartozást.

De nézzük, mit kapunk 10 plusz 20, vagyis 30 millió forintért Budapesten és könyékén? Országos viszonylatban itt van a legnehezebb dolgunk, ekkora összegért a fővárosban kapjuk a legkisebb otthont és a kevesebb kényelmet. Persze, csak meg kell látni a lehetőséget egy ingatlanban, s egy kis felújítással – melyre otthonfelújítási támogatás is kérhető – már jobbnak tűnik az összkép.

Például a XX. kerületben, a Pacsirtatelepen egy 80 négyzetméteres, három plusz félszobás családi házat 774 négyzetméteres telekkel és beépíthető tetőtérrel kínálnak ekkora összegért. Soroksáron is ennyibe kerül egy eladó sorház, 86 négyzetméteres, négyszobás, kétszintes felújított otthon.

Belvárosban nem érdemes gondolkodnunk ennyi pénzből, de hetven négyzetméteres felújítandó családi házat kínálnak 30 millióért a III. kerületben a Szentendrei úton. Erre persze költeni kell, ami újabb kiadást jelenthet a beköltözőknek.

A következő állomás Rákospalota. Egy három szobás, 75 négyzetméteres házrész eladó 30 millió forintért. A kertvárosi környezetben lévő udvar egy része közös használatú (120 négyzetméteres), de rendelkezik az ingatlan egy 90 négyzetméteres saját kertrésszel is. Lehetőség van két gépjárműnek is a parkolásra az udvar elejében.

Irány a XVIII. kerület, Erdőskert: csendes környéken egy 79 négyzetméteres kertkapcsolatos lakást találtunk 250 négyzetméteres telekkel.

A legnagyobb ingatlant, egy 91 négyzetméterest a XX. kerületben, Erzsébetfalván szúrtuk ki. Igaz, hogy közepes állapotú, de négy plusz két félszobás, téglaépítésű családi ház. A lakóingatlant 29,5 millió forintért árulják.

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére