Csúcsot döntő márciusi hitelek

Hitel #hitel #lakáshitel

hitel.jpg

Márciusban már érezhető volt az év első két hónapjában megindult hitelfelvételi kedv erősödése. Soha ennyi lakáshitelt nem folyósítottak, mint ebben a hónapban, a személyi kölcsön egy éves csúcsot döntött, a babaváró és a szabad felhasználású jelzáloghitel is felfutóban.

Az első negyedév során megkötött lakossági hitelszerződések volumene még elmarad a járvány előtti szintektől, márciusban azonban már tapasztalható volt az idén hatályba lépett új otthonteremtési támogatások hitelkereslet-növelő hatása. A márciusban megkötött lakáshitel-szerződések 21 százalékkal meghaladták az előző év azonos időszaki nagyságát, még soha ennyi lakáshitelt nem folyósítottak a bankok egyetlen hónap alatt: több mint 100 milliárd forintot (pontosan 104,7-et), ami több mint 50 százalékkal haladta meg az előző hónapi hitelkihelyezést.

Lakásárak: lefelé indultak

S hogy miért? Ennek több oka is van. Egyrészt az MNB Lakásárindex szerint 2020 negyedik negyedévében országos szinten és a fővárosban is mérséklődtek a lakásárak.

Budapesten egészen pontosan a harmadik negyedévben tapasztalt emelkedést követően 2020 negyedik negyedévében 1,4 százalékkal. Az előző év azonos időszakához képest 0,7 százalékkal csökkentek az árak a fővárosban. A vidéki városokban is csökkentek a lakásárak 2020 negyedik negyedévében, mintegy 0,4 százalékkal. Az éves áremelkedés az előző negyedévben mért 8,7 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött ezeken a településeken. A községekben negyedéves alapon 3,1 százalékkal csökkentek az árak, amivel az éves árdinamika mértéke az előző időszaki 16,7 százalékról 9,5 százalékra csökkent. Országos átlagban a lakásárak 2013 vége óta először csökkentek a negyedik negyedévben, mintegy 1,2 százalékkal. Az éves növekedési ütem az előző negyedéves 9,2 százalékról 6,6 százalékra mérséklődött.

Támogatással csábítóbb

A másik ok, hogy az idén bevezetett lakástámogatások is vonzóvá tették a hitelkérelmet – hisz ezeket már január-februárban igényelték, majd a pozitív elbírálások után a márciusi statisztikát nyomták meg. Ilyen például a rendkívül népszerű lakásfelújítási támogatás: https://onlinehitelek.com/felujitasi-tamogatas

Ráadásul már beszámoltunk róla, hogy rendkívül olcsóak most a lakáshitelek, így megéri kihasználni ezt a lehetőséget (bár az inflációs nyomás miatt a következő hónapokban a lakáshitel kamatok 0,5-0,8 százalékpontos emelkedésére lehet számítani).


Tovább pörög a lakáshitel?

A bankok várakozásai szerint 2021 második és harmadik negyedévében mind a lakáscélú-, mint a fogyasztási hitelkereslet élénkülhet. Április is vélhetően erős volt (erről még nincs adat), hisz a Duna House becslése alapján a használt lakásokra kötött adásvételi szerződések száma 2021. februárban, majd márciusban is csúcsot döntött.

Más kölcsönök is megindultak

Március más hiteltermékeknél is rekordot hozott. A személyi kölcsön egyéves csúcsot döntött 37,5 milliárdos összeggel – ezzel gyakorlatilag a járvány előtti szint közelébe kapaszkodott vissza. A 2021. februári szintet közel 24 százalékkal haladta meg. A növekvő tendencia hátterében a januárban kivezetett THM-plafon és a nemrégiben bevezetett Fogyasztóbarát Személyi Hitelek terjedése is állhat. A babaváró hitel esetében is felfutás látszik az első tavaszi hónapban: miközben év elején némi visszaesésről szóltak az adatok, márciusban 15 százalékkal haladta meg a hitelkihelyezés az előző hónapi mértéket. Az egy évvel korábbitól azonban még mintegy ötödével elmaradt. A szabad felhasználású jelzáloghitelek is növekvő tendenciát mutattak, amíg februárban 4,3 milliárd forintnyi hitelt folyósítottak, addig márciusban már 6,77 milliárd forintot helyeztek ki, ami 57%-os emelkedést jelent.

Forrás: Financial Expert
Elejére