Beindult a fogyasztóbarát hitel

Hitel #minősített fogyasztóbarát hitel

fszb.jpg

Még alig indult el, máris felpörgött a minősített fogyasztóbarát hitel – legalábbis az első két hónap adatai alapján. Éves szinten tízezrek spórolhatók meg az alacsonyabb kamatozású, átláthatóbb konstrukciók terjedésével. Júliustól pedig minden ügyfélnek teljeskörű online hitelfelvétel keretében is elérhetővé teszik a minősített személyi hitel termékeket.

„A Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel (MSZH) termékek már a 2021. januári bevezetésüket követő második hónapra több mint 15 százalékos részesedést értek el a személyi hitel piacon. Február végéig mintegy 2500 ügyfél döntött MSZH termék felvétele mellett. Már az első két hónap alapján is látható, hogy az MSZH a hitelfelvevők széles körét érintve tudja támogatni az alacsonyabb kamatozású, átláthatóbb konstrukciók terjedését: számításaink szerint egy átlagos ügyfél éves szinten akár 50-70 ezer forint kamatkiadást is megspórolhat, amennyiben „hagyományos” termék helyett Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt választ” – olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján.

Az elmúlt években dinamikusan nőtt a fogyasztási hitelek, azon belül is a személyi kölcsönök folyósítása: 2019-ben 20 százalék körüli éves volt a növekedés, ez több mint 550 milliárd forint folyósított összeget jelentett. Az MNB értékelése szerint ezek a hitelek több szempontból is problémásak lehetnek: magasak a kamatfelárak, a folyósítási és előtörlesztési díjak.

A konstrukció bevezetését a személyi hitelpiacon kialakult, számos kedvezőtlen gyakorlat indokolta: nemzetközi összehasonlításban magasak és indokolatlanul széles sávban szóródnak a kamatfelárak, az online értékesítési csatornák kihasználtsága alacsony, valamint a piaci összehasonlító oldalak jelentős versenytorzító hatással rendelkezhetnek.

A bankok 2021. január 1-től kezdhették el forgalmazni saját MSZH terméküket.

Az MNB meghatározta a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel követelményeit:

  • legfeljebb 7 éves futamidő
  • futamidő végéig rögzített kamat
  • a befogadást követően maximum 3 munkanapon belüli folyósítás
  • a kamatfelár 500 ezer forint hitelösszegig legfeljebb 15 százalékpont, 500 ezer forint felett pedig legfeljebb 10 százalékpont
  • folyósítási díja maximuma a hitelösszeg 0,75 százaléka
  • előtörlesztési díja nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 0,5 százalékát, míg 1 évnél rövidebb hátralévő futamidő esetén az előtörlesztésük díjmentes.

Jó hír még, hogy 2021. áprilisától a hitelnyújtók a már meglévő ügyfeleiknek, 2021. júliusától pedig minden ügyfélnek teljeskörű online hitelfelvétel keretében is elérhetővé teszik a minősített személyi hitel termékeket.

„Bár a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelek nemrég váltak elérhetővé, már megállapítható, hogy ezek jövőbeli széles körű térnyerése katalizátor szereppel bírhat a személyi hitelek kamatszintjének csökkentésében és a hitelezési folyamatok digitalizációjának fejlesztésében” – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére