Termőföld hitelből? Jó befektetés, ha gazdálkodunk

Hitel #hitel #gazdaság #termőföld

folddd.jpg

A termőföld még mindig jó befektetés, s ez valószínűleg így lesz még sokáig, amíg a magyar földárak el nem érik az osztrák átlagot. Akkor is érdemes ebben gondolkodni, ha ehhez agrárhitelt kell felvennünk.

A mező- és erdőgazdasági területek ára és bérleti díja a korábbi évekhez hasonlóan 2020-ban is jelentősen nőtt. 2019-hez képest az eladott termőterületek átlagára 8,2 százalékkal emelkedett. Tavaly egy hektárnyi szántóterület átlagosan 1,7 millió forintért cserélt gazdát, ugyanakkor a bérléséért 64 ezer 400 forintot, a vételi ár 3,7 százalékának megfelelő éves díjat kellett fizetni ‒ derül ki a Központi Statisztikai Hivatal friss, Termőföldárak és bérleti díjak, 2020 című kiadványából.

Évről évre többet ér

A szántók hektáronkénti ára Hajdú-Bihar, Békés, Tolna, Győr-Moson-Sopron és Fejér megyében a 2 millió forintos szintet is elérte. Míg Észtországban 4 ezer, addig Hollandiában 70 ezer euró/hektár volt a szántóátlagár 2019-ben. A rendelkezésre álló adatok alapján 2011 és 2019 között a legnagyobb mértékben Csehországban (négy és félszeresére), Romániában, Litvániában, Észtországban (több mint háromszorosára), Bulgáriában, Magyarországon és Lengyelországban (több mint kétszeresére) emelkedett a szántó ára. A többi tagállamot ennél kisebb mértékű drágulás jellemezte.

Aki bérbe adta, az is jól járt

A termőföldárakhoz hasonlóan a földbérleti díjak emelkedése sem állt meg 2020-ban. A szántó művelési ágba tartozó földterületek éves bérleti díja átlagosan 7,3 százalékkal volt magasabb a 2019. évinél. Így egy hektár szántó éves bérleti díja 64 ezer 400 forint volt országosan, amely megyénként 41 ezer 200 forint/ hektár (Nógrád megye) és 85 ezer forint/hektár (Tolna, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye) között mozgott. Minden megyében emelkedett a szántó éves bérleti díja: Békés és Somogy megye kivételével legalább 5 százalékos volt a növekedés, miközben Baranya, Fejér és Komárom-Esztergom megyében a 10 százalékot is meghaladta.

Hitelből jó befektetés

Érdemes tehát befektetni, pláne ha valaki kihasználja a most elérhető Széchenyi Mikrohitel Go! fantázianevű lehetőséget, melyet agrárcélokra hirdettek meg, fix 0,5 százalékos kamattal és akár 10 éves futamidővel. Ez a lehetőség mikrovállalkozásoknak nyílt meg, amelyek egyéni vállalkozóként, őstermelőként, erdőbirtokossági társaságként, Őstermelők Családi Gazdaságaként vagy egyéni cégként, kkt, bt, kft. vagy rt., szövetkezet formájában működnek.

A hitelösszeg maximum 50 millió forint lehet, a szerződéskötési díj a hitelösszeg 1 százaléka (vagyis egy 20 milliós hitelnél 200 ezer forint), a folyósítási jutalék 15 ezer forint, kezelési költség nincs, a türelmi idő pedig 2 év. Kitétel még, hogy tárgyi biztosíték bevonása kötelező (mely lehet a beruházás tárgya, vagy attól független eszköz is).

Azé a föld, aki megműveli

Az Aranykalászos Gazda tanfolyam rendkívül népszerű, 3 hónap alatt földművelő lehet bárki. A termőföld megszerzésénél az új leendő tulajdonosnak nyilatkozatában viszont vállalnia kell azt, hogy a földet maga fogja megművelni, azaz a föld hasznosítását másnak nem engedi át, vagyis eleget tesz a földhasznosítás kötelezettségnek. Ez a rendelkezés egyszóval megtiltja a föld haszonbérbe adását, vagyis, a cél az, hogy az kapjon termőföldet, aki maga is akarja megművelni. Továbbá azt is vállalnia kell, hogy a tulajdonjog megszerzésétől számított öt évig másra nem használja a földet.

Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére