Méregzöld lesz, aki nem köt időben adásvételi szerződést

Hitel #hitel #zöldhitel #Zöld Otthon Program

shutterstock_1663685476.jpg

Az épülő, vagy akár csak a tervasztalon lévő új lakások esetében is végleges adásvételi szerződést kell kötniük az ügyfeleknek, ha az MNB által meghirdetett, ultra olcsó, maximum 2,5 százalékos kamatozású Zöld Otthon hitelt akarnak felvenni – írja a money.hu a jegybank tájékoztatása alapján.

Az előszerződéssel nem szerződnek a bankok, így viszont a 200 milliárdos keret esetleges kimerülése esetén a később elkészülő lakások új tulajdonosai csak drágább finanszírozást kaphatnak.

Nem fogják megkapni a Zöld Otthon lakáshitelt azok az ügyfelek, akik olyan lakást választanak, amelyek jelenleg építés előtt/alatt állnak és ahol az ingatlanfejlesztők adásvételi előszerződést kötnek a vásárlókkal adásvételi szerződés helyett. Az előszerződésben szereplő jövőbeni adásvételre vonatkozó kölcsönös szándék ugyanis az NHP Zöld Otthon Hitel Program (ZOP) keretében finanszírozást nyújtó bankok által alkalmazott feltételrendszere szerint – más lakáshiteltermékekhez hasonlóan – nem elegendő a hitelszerződés létrejöttéhez – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank. 
A lakáscélú hitelek iránti jelentős mértékű novemberi érdeklődést a szakemberek szerint nagyban a ZOP-nak köszönhető. Ez az érdeklődés minden bizonnyal fennmarad, ezért aki csak később akarja vagy tudja megkötni az adásvételi szerződést, annak számolnia kell azzal a kockázattal, hogy a ZOP 200 milliárd forintos keretösszege kimerül. Mert mire az ingatlan készültségi foka (illetve a beruházó szerződéskötési gyakorlata) lehetővé teszi a végleges adásvételi szerződés, majd ezt követően a bankkal a hitelszerződés megkötését, addigra kifuthat az időből.
Ebben az esetben az NHP Zöld Otthon Hitel felvételének lehetősége, illetve az állami családi otthonteremtési kamattámogatás („zöld CSOK”) elérhetősége is megszűnik – figyelmeztetett a jegybank. 
Mindez tehát azt jelenti, hogy azok, akik biztosra akarnak menni, hogy hozzáférnek a rendkívül olcsó, maximum 2,5 százalékos kamatozás mellett kínált Zöld Otthon hitelhez, még épülő ház esetében is adásvételi szerződést kell kötniük az eladóval. Csak így van mód a programban a hitelszerződés megkötésére és ezzel a ZOP, illetve a „zöld CSOK” kondíciók „rögzítésére”.

A zöld hitel legfőbb szabályai: 

Kizárólag energiahatékony, Magyarország területén fekvő, új lakás vásárlásának, illetve építésének finanszírozására használható.

  • Kizárólag energiahatékony, Magyarország területén fekvő, új lakás vásárlásának, illetve építésének finanszírozására használható.
  • Az új lakás energiahatékonynak minősül, ha a primer energiaigénye legfeljebb 90 kWh/m²/év, továbbá BB (azaz közel nulla energiaigényű) vagy annál jobb energetikai minőségi besorolású.
  • A hitel teljes összegét a szerződés megkötésének napjától számított 4 éven belül lehet lehívni (egy összegben legfeljebb 3 éven belül).
  • A kölcsön futamideje legfeljebb 25 év.
  • A kamata legfeljebb 2,5 százalék.
  • A folyósítási díj a folyósított hitelösszeg 0,75 százaléka, de legfeljebb 100 ezer forint lehet.
  • Az elő- és végtörlesztési díj a törlesztett összeg 1 százaléka, de alkalmanként és szerződésenként legfeljebb 30 ezer forint lehet, a lakástakarék-pénztári szerződés alapján történő törlesztés esetén díjmentes.
  • Harmadik fél számíthat fel egyéb díjat, (pl.  közjegyző, földhivatal, értékbecslés), de a folyósító bank nem.
A kormány az MNB zöld hitelét kiegészíti egy még kedvezőbb, 0 százalékos kamatozású lakáshitellel is azok számára, akik a CSOK igénybevételével költöznek ilyen ingatlanba. Akik igénybe veszik az MNB Zöld Otthon Programját és felveszik a csok-ot (azaz új lakás esetén két gyermeknél 2,6 millió, három gyermek mellett 10 millió forintot), azok a CSOK mellé nyújtott kamattámogatott hitelt két gyermek esetén 10, három gyermek esetén 15 millió forint erejéig 0 százalékos kamattal vehetik igénybe.
Fotó: shutterstock
Forrás: Financial Expert

Ha hitelre, és/vagy kölcsönre van szüksége kollégáink készséggel állnak rendelkezésére



A checkbox pipálásával - az Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) 6. cikk (1) bekezdés a) pontja, továbbá a 7. cikk rendelkezése alapján - hozzájárulok, hogy az adatkezelő a most megadott személyes adataimat a GDPR, továbbá a saját adatkezelési tájékoztatójának feltételei szerint kezelje. Tudomásul veszem, hogy a GDPR 7. cikk (3) bekezdése szerint a hozzájárulásomat bármikor visszavonhatom az adatkezelési nyilatkozatban leírtak szerint.

Elejére